„Tudom, hogy az öcsém velem lesz a pályán” – Egy hónappal a tragédia után újra versenyez a mexikói NASCAR-tehetség

“Tudom, hogy az öcsém velem lesz a pályán” – Egy hónappal a tragédia után újra versenyez a mexikói NASCAR-tehetség



Pénteken, a NASCAR Truck Series Las Vegas Motor Speedwayen rendezendő futamán tér vissza a volán mögé Max Gutierrez a bő egy hónappal ezelőtti tragédia óta.

A 20 éves mexikói tehetség január 29-én testvérével, Federico ‘Fico’ Gutierrezzel tartott Valle de Bravo felé, amikor frontálisan ütköztek egy Ford Explorerrel.

A baleset következtében a Porsche Boxster volánja mögött ült 17 éves öccse azonnal életét vesztette.

A Fordban utazó három személyt súlyos állapotban szállították kórházba, Max viszont megúszta könnyebb sérülésekkel.

A tragédia körülményeit még mindig vizsgálják, szemtanúk beszámolói szerint viszont az ütközés előtt Fico több, mint 200 km/h-val száguldott a forgalmas útszakaszon.

Az elmúlt hetek a gyásszal teltek Max számára, végül azonban úgy döntött, néhai testvére emlékére folytatja karrierjét és az AM Racing 22-es számú Fordjával elindul a Truck Series vegasi fordulóján.

„A versenyzés a legjobb gyógyszer számomra” – idézi a csapat hivatalos közleménye a pilóta szavait, akinek ez lesz az ötödik bevetése a NASCAR nemzeti harmadosztályában.

Eddigi legjobb eredményét tavaly júniusban, a Nashville Superspeedwayen érte el a nyolcadik hellyel.

„Fico volt az első Nashville-ben, aki gratulált nekem. Örökké becsben tartom azt a pillanatot. Tudom, hogy velem lesz a pályán és terveim szerint pénteken éjjel büszkévé teszem őt.

A versenyzés jelenti számomra a mindent. Bár többé ezt nem tudom megosztani Ficóval, hiszem, hogy ő továbbra is mellettem van és egyike a legnagyobb támogatóimnak.”

Max a közösségi médiában külön megemlékezett testvéréről.

„Még mindig nem találom a szavakat arra, hogy elmondjam, mennyire hiányzol és szeretlek. Jelenleg még nem vagyok képes felfogni, hogy pontosan miért is történt ez… Ugyanakkor tudom, hogy az életem folyamán te meg fogod értetni velem. Nagyon köszönök mindent. Találkozunk majd és egy ölelést küldök, bárhol is legyél. Szeretlek.”