A sors keze: A Nemechek-névvel született, majd halt is meg a 2 mérföldes fontanai ovál

A sors keze: A Nemechek-névvel született, majd halt is meg a 2 mérföldes fontanai ovál
credit: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media



Az eredeti tervek szerint szombaton rendezték volna a NASCAR Xfinity Series fontanai Production Alliance Group 300-át.

A heves esőzés, majd havazás miatt azonban a szervezők kénytelenek voltak átütemezni a versenyt másnapra, közvetlenül a királykategóriát képező Cup Series leintését követően.

A végeredményt látva pedig óhatatlanul felötlik, hogy talán pont a sors akarta így.

A halasztásnak köszönhetően ugyanis a nemzeti másodosztály futama lett az utolsó, amelyet az Auto Club Speedway kétmérföldes oválján bonyolítottak le, mielőtt teljesen ledózerolnák.

A tervek szerint a létesítmény radikális átalakítása során egy negyedmérföldes vonalvezetés húznak fel, azt viszont nem tudni, hogy a vadonatúj – ámde ismeretlen – tulaj tartja-e magát ehhez.

A győzelmet John Hunter Nemechek szerezte meg a Joe Gibbs Racing színeiben, amivel nem csak karrierje harmadik Xfinity-diadalát aratta, de egyben ő énekelte el az ACS hattyúdalát is.

Ezen siker révén ráadásul a Nemechek-család elmondhatja magáról, hogy velük kezdődött és általuk is zárult a pálya élete.

Az ACS megnyitásának évében, 1997-ben rendezett legelső nemzeti kategóriás verseny a Cup nevéhez fűződött, a történelmi pole-t pedig nem más szerezte meg, mint John Hunter édesapja, Joe Nemechek.

„Nagyon klassz, hogy második generációs versenyzőként valami hasonlót érhettem el, mint az édesapám” – mondta a 25 éves pilóta a győzelmét követő sajtótájékoztatón.

„Én megnyertem a versenyt, ő pedig megszerezte a pole-t. Nem is találom a szavakat… Apu rengeteget segített nekem a karrieremben, amióta csak húsz évvel ezelőtt elkezdtem versenyezni. Nem tudok eléggé hálás lenni azért, amennyi mindent tett értem. Neki köszönhetem, hogy versenyző vér csörgedezik bennem és hogy folyamatosan arra ösztönöz, még jobb legyek.”