„Csak az jár a fejemben, hogy b*ssza meg!” – Az Indy 500 fekete pénteke

“Csak az jár a fejemben, hogy b*ssza meg!” – Az Indy 500 fekete pénteke



1996. május 17-én, reggel Tony Stewart épp elhagyni készült indianapolisi apartmanját, hogy aztán az Indianapolis Motor Speedway felé vegye az irányt. Jól tudta, hogy egy újabb nehéz nap elé néz és nem feltétlenül a versenyre való felkészülés miatt.

A kemény munka ugyanis soha nem késztette meghátrálásra. Tizenkilenc éves volt, amikor a családi kassza kiürült és szülei már nem tudták tovább finanszírozni versenyzői karrierjét. Más pilóták esetében ez egyet jelentett volna karrierjük végével, Stewart viszont csak egy újabb megoldásra váró problémaként fogta fel.

Minden munkát elvállalt, dolgozott eladóként, teherautó sofőrként és rakodómunkásként, versenyzés iránti szenvedélyét pedig éjjeli sprint car futamokon élte ki, amelyeken rendre nem talált legyőzőre.

Nappal, miközben fuvarozta az árut egyik pontból a másikba, gyakran elhaladt az IMS melletti autópályán, közben pedig azon mélázott, hogy milyen érzés lehet a pályán 200 mp/h feletti tempóval száguldozni. Nem gondolta, hogy álma hamarosan valóra válik.

Alig pár nappal huszonnegyedik születésnapja előtt már elmondhatta magáról, hogy ott van az Indianapolis 500 mezőnyében, a pályán pedig napról-napra izgatottabban várt rá a média siserehada.

Tonyra a nagy figyelem teljesen újdonságként hatott, nem is igazán tudta kezelni a sztorira éhes újságírók rohamát, ahogyan a ráerőltetett reklámarc szerepét sem. Utálta a felhajtást és csak versenyezni akart.

Ráadásként ez volt az első Indy 500, amit az IRL megalapítása – ezzel együtt pedig az amerikai open-wheel szakág szakadása – után rendeztek.

Ennek révén a riporterek folyamatosan a két széria közötti, polgárháborús helyzetről faggatták Stewartot, amivel viszont ő akkor egyáltalán nem akart foglalkozni.

Volt azonban valaki, aki az Indianapolis 500 hónapjának kezdetétől fogva odafigyelt rá és tanította a fiatal pilótát. Ő nem volt más, mint a Team Menard veteránja, egyben Stewart csapattársa, Scott Brayton.

A michigani versenyző a maga 37 évével a legidősebb és legtapasztaltabb tagja volt a mezőnynek, emellett pedig hatalmas tisztelője, ha nem rajongója az Indy 500-nak.

„Indy-versenyző vagyok, ez azt jelenti, hogy Indyben versenyzem” – nyilatkozta Brayton, aki nem meglepő módon a verseny pole pozícióját is megszerezte, közvetlenül Stewart előtt.

A feltörekvő újoncnak azonban nem volt oka szégyenkezésre, hiszen élete első Indy 500-án – még az 1996-os körülmények ellenére is – több, mint remek az első sor közepéről rajtolni. Ekkor még legalábbis úgy tűnt, hogy innen várhatja a zöld zászlót, az élet azonban  hamarosan mindent felülírt.



Azon a bizonyos pénteken, május 17-én az indulófélben lévő Stewart az ajtóból fordult vissza, mert rájött, hogy elfelejtette kikapcsolni a televíziót. Beviharzott a nappaliba, és a látványtól, ami fogadta azonnal szoborrá dermedt.

A képernyőn, premier plánban tárult elé, amint az egyik Menard autó hatalmas sebességgel a falnak csapódik az IMS kettes kanyarjában.

Tony először azt hitte, hogy amit lát, az egy korábbi incidens visszajátszása, azonban hamarosan tudatosult benne, hogy a horrorisztikus képsorok élő egyenes adásban történtek.

Azonnal autóba ült és a pályára sietett, ahol a Team Menard kietlen garázsában szörnyű hír fogadta. A baleset bekövetkeztekor a csapat tartalékautóját tesztelő Scott Braytont életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahová beérve már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

„Nem osztom azok véleményét, akik azt mondják, ‘legalább úgy halt meg, hogy azt csinálta, amit a legjobban szeretett’”- nyilatkozta a tragédia után az 1990-es – majd később 1997-es – Indianapolis 500 győztes, Arie Luyendyk.

„Én egyáltalán nem hiszem, hogy ‘ő azt szeretné, ha elengednénk’ és azt sem gondolom, hogy ‘ő most már egy jobb helyen van’. Nekem csak egy dolog jár a fejemben: az Isten bassza meg.

A haláleset nem csak az IRL-t viselte meg, de az ekkor Michiganben, Brayton szülővárosában tartózkodó rivális CART legénységét is lesújtotta.

A temetésre május 22-én, a Michigan állambeli Coldwaterben került sor, ahol néhány órára mindkét széria fegyverszünetet kötött. A szertartást követően azonban, miközben elszántan keresték a felelősöket, újra fellángolt a harc.

A Team Menard autóját, mely az utolsó alkatrészéig ugyanolyan biztonsági követelményeknek felelt meg, mint a konkurens széria azévi gépei, értelemszerűen nem kérdőjelezte meg senki, egyszerűen csak elintézték annyival, hogy a Lolán valami hirtelen meghibásodott, ami miatt az irányíthatatlanná vált és a tragédia az események szerencsétlen láncolatának következtében történt meg.

Azzal érveltek, hogy Brayton életben maradt volna, ha nem a sisakjával csapódik a betonfalnak.

A CART egyértelműen az IRL-t tette meg felelősnek. Felhívták a figyelmet arra, hogy a turbófeltöltőre vonatkozó szabályok és a megnövelt lóerők együttesen a sebesség jelentős mértékű emelkedéséhez vezetnek, ami egy olyan, többségében nem kellően tapasztalt pilótákat felvonultató mezőnyben, mint az 1996-os Indianapolis 500-é, a katasztrófa tökéletes receptjének számított.

Mario Andretti pedig egyenesen orosz rulettként jellemezte a helyzetet.

yax.jpg

Indianapolisban azonban nem állt meg az élet, a show-nak mennie kellett, amelynek elsőszámú sztárja immár visszavonhatatlanul a Brayton halálát követően a pole-t megöröklő Tony Stewart lett. A fiatal amerikai azt hitte, már nem lehet tovább fokozni a média rohamát, de az Indy 500-at megelőző napokban rájött, nem is tévedhetett volna nagyobbat.

A hiénák számára semmi sem volt szent.

Adva volt egy újonc pilóta, akire a széria ráerőltette a reklámarc szerepét, mely abban a szituációban inkább volt hálátlan, mintsem hálás feladat.

Nem érdekelt senkit, hogy alig néhány nappal azelőtt vesztette el a csapattársát, miközben muszáj volt neki a lehető legjobb formáját hoznia mind mentálisan, mind fizikálisan, mert az autósport egyik legmegerőltetőbb pályaversenyének rajtja rohamtempóban közeledett.

Az újságírók mindenhová követték Stewartot, minden mozdulatát rögzítették és minden szavát magnetofonra vették.

A Sports Illustrated szakértője, Ed Hinton szerint ezek a napok olyan mély sebeket ejtettek a pilótán, amelyek a mai napig hatással vannak a médiával való viszonyára:

„Amikor valaki arról kezd panaszkodni, hogy megint milyen pokróc volt a sajtóval Stewart, én válaszképpen elmesélek néhány dolgot a ’96-os Indy 500-ról. Mindjárt máshogy állnak hozzá.”

Hinton saját szemével látta kollégái érzéketlenségét, azonban akármennyire is megvetette azt, neki is be kellett állnia a sorba és főnökei kérésére muszáj volt feltennie ugyanazokat az agyoncsépelt kérdéseket, amelyeket Stewart legalább már ezerszer hallott.

„A verseny előtti szombat reggelén meghívást kaptam a Team Menardhoz” – emlékszik vissza Hinton. 

„Sikerült elérnem, hogy a kollégáimmal ellentétben négyszemközt beszélgethessek Stewarttal, de a szerkesztőm utasítására csak olyan kérdéseket tehettem fel, melyekre jól tudtam, hogy nagyon nem akar válaszolni. Elkezdtem faggatni tehát a szakadásról, a csapattársa haláláról, és arról, hogy van-e benne félelem a vasárnappal kapcsolatban. Soha nem felejtem el az arcát. A szeme megtelt dühvel és undorral, ahogyan rám nézett, majd csak annyit mondott: ‘Autóversenyző vagyok. Nincs időm arra, hogy ilyeneken gondolkodjak’. Ezután hátat fordított és elsétált. Soha nem éreztem magam olyan pocsékul, mint akkor.”

Stewart az 1996-1997-es IRL-szezont bajnoki címmel zárta, két évvel később pedig áthelyezte székhelyét a NASCAR Cupba, ahol összesen háromszor ért fel a csúcsra – 2002-ben, 2005-ben, majd 2011-ben.

Az Indy 500-ra még két alkalommal rajtolt el, legjobb eredményének pedig az 1997-es ötödik helye számít.

Jelenleg már üzletemberként is jegyzik. Több versenypálya van a tulajdonában (beleértve az Eldora Speedwayt), két bajnokságot birtokol az All Star Circuit of Champions és az SRX Series képében, emellett társtulaja a NASCAR Cupban szereplő Stewart-Haas Racingnek, valamint az NHRA-ben két kategóriában is nevező Tony Stewart Racingnek.

Idén pedig a teljes szezonos versenyzéshez is visszatér, méghozzá a már említett drag-szervezet másodosztályában, a Top Alcoholban.