IndyCar: 25 év után visszavonul Tony Kanaan – Most már tényleg

25 év után visszavonul az IndyCarból Tony Kanaan – Most már tényleg

25 év után visszavonul az IndyCarból Tony Kanaan – Most már tényleg


Tony Kanaan először 2020-ban jelentette be, hogy a szezon végén szögre akasztja sisakját.

Az akkori oválprogramjának stilszerű nevet is adott, mint „TK’s Last Lap”, végül azonban kiderült, hogy a visszavonulás csak vaklárma volt.

A brazil veterán a következő idényben ismét pályára hajtott négy futam erejéig – mint az akkor csak épített/utcai pályás programot vállalt Jimmie Johnson oválos váltótársa -, sőt, még tavaly is tagja volt az IndyCar mezőnyének, igaz már csak az Indy 500 erejéig.

A legendás futamot Kanaan végül 47 évesen, a másodikként zárta a versenyt a Chip Ganassi Racing Dallara-Hondájával.

Idén – immár a McLaren jóvoltából – újra nekivág a viadalnak, ami viszont már tényleg az utolsó bevetése lesz.

„Nyugdíjazását” a közösségi médiában erősítette meg:

„Ez egy csodálatos utazás volt” – mondta videójában Kanaan, miközben az IMS-en sétál.

„Még mindig bennem van a szenvedély, hogy egy utolsó alkalommal végighajtsak a téglacsíkon. Köszönöm mindenkinek és találkozunk a verseny napján.”

A közönségkedvencnek számító pilóta 1998-ban debütált az amerikai open-wheel csúcsán, még a CART mezőnyével, majd 2003-tól már a rivális Indy Racing League-be igazolt át a teljes szezonra.

A két szériában összesen 17 futamgyőzelmet szerzett.

2004-ben, az Andretti Green Racing versenyzőjeként az IRL bajnokává koronázták, kilenc évvel később pedig – immár a KV Racing színeiben – az Indy 500-on is diadalmaskodott.