Hamlin daytonai autóján szörnyülködik (és röhög) a NASCAR közössége

A FOX NASCAR Race Hub című műsorában fedte fel autója Daytona 500-as dizájnját Denny Hamlin.
A Joe Gibbs Racing versenyzője jövő vasárnap immár tizennyolcadik alkalommal fog nekiiramodni a legendás viadal távjának, reményei szerint pedig sikerül negyedszerre is megnyernie.
A 11-es számú Toyota Camry főszponzora ezúttal is a FedEx lesz, amely Cup-karrierje kezdetétől fogva támogatja a floridai születésű – tehát hazai pályán versenyző – pilótát.
Ráadásként a szállítmányozási vállalat idén ünnepli működésének ötvenedik évfordulóját, aminek apropóján Hamlin gépe is új ruházatot kap.
A látvány azonban nem épp a várt fogadtatásra talált.
A 3D-s animáción mutatott Toyotán ugyanis végigfutnak a FedEx első arculatát jellemzett narancssárga-lila csíkok, amit látva a nézők rögtön kiszúrták, hogy a hátsó területen totálisan el vannak csúszva.
A bakira persze – ahogyan az lenni szokott – minden lehetséges közösségi platformon felhívták a figyelmet, miközben Hamlin rajongói kezeiket összekulcsolva remélik, hogy a valós autó Daytonán nem így fog pályára hajtani.
A sztori eddigi topkommentje pedig ez:
„Hátul azok a csíkok kábé olyan közel vannak egymáshoz, mint egy FedEx-csomag a tervezett kézbesítési dátumához.”
The No. 11 paint scheme for Daytona!@dennyhamlin joins NASCAR #RaceHub to unveil a special scheme celebrating 50 years of FedEx. pic.twitter.com/Juzeha0vdS
— FOX: NASCAR (@NASCARONFOX) February 10, 2023
shit’s ugly as hell bro ? pic.twitter.com/fcVNInZILT
— Saint Ñ (@GuysItsNate) February 10, 2023
Those rear lines are about as close to each other as a FedEx package is to its intended delivery date.
— SteelHorseLive ⛧? (@SteelHorseLive) February 10, 2023
— Mystic Hippo (@mystic_hippo) February 10, 2023
I love Denny but what the fuck is this ?
— 86 (@noreturnfrom86_) February 10, 2023
Looks like a third grader designed it. ?
— Jack Stand (@JackStand21) February 10, 2023
Worst scheme of the year contender
— Conner (@DiecastAvenue) February 10, 2023
Gotta make room for more s p o n s o r s h i p s, although how do you mess up this rendering so badly?? pic.twitter.com/qF3xQGJraC
— Tyler (@t_sholts) February 10, 2023

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough