NASCAR: Letartóztatták Kyle Buscht Mexikóban

Kyle Busch látszólag teljesen felszabadultan teljesítette a NASCAR Cup múlt vasárnapi, Busch Light Clashét végül a harmadik helyen célba érve.
A Richard Childress Racing versenyzője mögött azonban meglehetősen kemény napok álltak.
A Quintana Roo-i ügyészség február 3-án közzétett, hivatalos tájékoztatása szerint január 27-én, a cancúni repülőtér magángépek számára fenntartott területén letartóztattak egy bizonyos Kyle Thomas B. nevű amerikai – azon belül is nevadai – férfit, miután egy .380 kaliberű lőfegyvert és hat üreges hegyű töltényt találtak a táskájában.
Az illetőnek nem volt engedélye arra, hogy a fegyvert bevigye Mexikóba.
Két nappal később a bíróság meg is hozta döntését, aminek értelmében 21.000 peso (1100 amerikai dollár) pénzbírságra, valamint három és fél év börtönbüntetésre ítélték.
Ezen információk láttán a közösségi médiában rögtön elterjedt, hogy a szóban forgó személy Kyle Busch volt. Pláne azután, hogy az éles szemű netezők felfedezték, a kétszeres Cup-bajnok felesége, Samantha a kérdéses időszakban pont Cancúnról posztolt.
Február 6-án este végül maga a 37 éves vegasi adott ki egy közleményt, amelyben megerősítette a híreket, a mexikóiakkal ellentétben viszont ő csak őrizetbe vételként jellemezte az esetet, nem pedig letartóztatásként.
Soraiból továbbá kiderült, hogy a börtönbüntetést is sikerült valahogyan megúsznia.
„Január végén Samanthával a több napos vakációnkat élveztük Mexikóban. Amikor elhagyni készültünk az országot, egy rutinszerű reptéri átvilágítás során észrevették a lőfegyveremet.
Érvényes, a lakóhelyem hatósága által kiadott fegyvertartási engedéllyel rendelkezem és betartok minden erre vonatkozó törvényt. Elkövettem viszont azt a hibát, hogy megfeledkeztem arról, hogy a táskámban van.
Ezen felfedezés vezetett végül az őrizetbe vételemhez egészen addig, amíg a helyzet meg nem oldódott.
Nem voltam tisztában a mexikói törvényekkel és nem állt szándékomban a fegyvert az országba vinni.
Amikor ez kiderült, én teljes mértékben együttműködtem a hatóságokkal, elfogadtam a büntetést, majd visszatértem Észak-Karolinába.
Bocsánatot szeretnék kérni a hibámért és értékelem azt a tiszteletet, amit minden érintett fél tanúsított felém addig, amíg ez a helyzet le nem zárult. A családommal együtt befejezettnek tekintjük az ügyet.”
A NASCAR előírásai szerint a szervezetnél tevékenykedő személyek kötelesek a soron következő versenyhétvége/rendezvény előtt 72 órával tájékoztatatni az illetékes tisztviselőket arról, ha összeütközésbe kerültek a törvénnyel. (Ha az incidensre ezen intervallumon belül került sor, akkor természetesen azonnal.)
Ennek Busch eleget tett, így a NASCAR részéről semmiféle szankcióra nem kell számítania.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough