BREAKING: Eltörlik az Indy 500 dupla pontozását!

BREAKING: Eltörlik az Indy 500 dupla pontozását!
credit: Penske Entertainment/Sean Birkle



Az Indianapolis 500 idén már nem lesz kiemelt versenye az IndyCar naptárának.

Legalábbis a helyezésekért kiosztott egységek terén.

A széria ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy kilenc év után eltörli a legendás viadal dupla pontozását és a többi fordulóhoz hasonlóan fogják honorálni az eredménylistán elfoglalt pozíciókat.

Az indoklás szerint a megkétszerezett pontok nem voltak ugyan jelentős hatással a bajnoki címre (a szabály bevezetése óta egyszer sem fordult elő, hogy az Indy 500 győztese lett volna az adott szezon legjobbja is).

A teljes munkaidős csapatok összetettbeli pozíciójára viszont tagadhatatlanul negatív hatással volt, lévén egy rosszul elsült Május Hónapot nagyon is megéreztek az év végi elszámolásnál.

A nevezési lista bővülésével – idén már 27 autó vág neki az idény összes versenyének – ráadásul az IndyCar következetességet szeretne biztosítani valamennyi résztvevőnek.

A duplán számolt egységeket 2014-ben vezették be, még az ötszáz mérföldes versenyek számára kiírt Triple Crown keretein belül.

Ezen formátum végül gyorsan elhalt, az Indy 500-ra azonban megtartották a rendkívüli pontozást, mondván az amerikai open-wheel koronaékszere megérdemli a speciális elbírálást.

A 107. Indianapolis 500 május 28-án kapja meg a zöld zászlót – immár átlagos pontokért.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy