IndyCar: Pagenaud nyíltan pikkel Newgardenre – És rettentően élvezi

Pagenaud sportot űz abból, hogy kigúnyolja Newgardent – És büszke rá
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski/James Black



Simon Pagenaud kipécézte magának Josef Newgardent és ezt egy pillanatig sem rejti véka alá.

Sőt, fennen hirdeti.

Kettejük között már akkor megfigyelhető volt némi feszültség, amikor még a francia is a Team Penske-nek vezetett.

A helyzet pedig azóta csak fokozódott.

A január végén rendezett Daytona 24-en Pagenaud a Meyer Shank Racing #60 Acurájával versenyzett – és nyert is – a GTP-kategóriában, míg Newgarden az LMP2-esek között mérette meg magát a Tower Motorsportscal.

A viadal egy pontján a két autó összeért, aminek következtében az MSR-es figyelmeztetést is kapott veszélyes magatartás miatt.

A Tower 8-as Orecáját akkor John Franco vezette, amit realizálva Pagenaud így reagált:

„Azt hittem abban az autóban Newgerden ül” – mondta a csapatrádión.

„Ugye ő volt? Ne is mondjátok meg, nem számít! Én úgy veszem, hogy ő volt. Ezt légyszi közöljétek vele is, ha látjátok.”

Az eset az IndyCar szezon előtti, kollektív tesztjét megelőző médianapjon is téma volt, Pageanud pedig egy pillanatra tagadta, hogy szándékosan kóstolgatja egykori csapattársát.

„Imádom feszegetni Josef határait. Egyszerűen imádom, ezt teljesen nyíltan vállalom. Szerintem ezzel ő is tisztában van. Viccesnek tartom, amikor látom rajta, hogy nyugtalan lesz és agresszív. Nem tudom miért, de nagyon poénos!”

A 38 éves veterán elismerte, hogy már a Team Penske-nél töltött évek alatt is legszívesebben így viselkedett volna amerikai kollégájával.

„Akkoriban ezt nem tehettem meg, mert bajba kerültem volna” – magyarázta nevetve.

„Most viszont már önmagam lehetek és azt mondhatok, amit csak akarok. Ne értsenek félre, szeretem Josefet, mint embert. Mint versenyzőt azonban már nem mindig. Ahogyan mondtam, imádok packázni vele, mert annyira szereti magát magabiztosnak mutatni.”

Pagenaud azt is elárulta, hogy a Daytonán történtek óta még nem beszéltek egymással.

„Egyelőre semmit sem hallottam Josef felől. Gondoltam rá, hogy küldök neki üzenetet. Arra számítottam, megköszöni nekem, hogy egy kis figyelmet irányítottam rá, de… semmi.”

Newgarden neve mellett két IndyCar bajnoki cím szerepel. Pagenaud eddig egyszer ért fel a széria csúcsára, ezen kívül viszont van már egy Indianapolis 500 győzelme, múlt hétvégén pedig zsinórban másodszor lett a Daytona 24 abszolút legjobbja is.

Arra a kérdésre, hogy miként fog versenyezni nashville-i ellenfelével a szezon során, így válaszolt:

„Fel kell építeni a csapatot ahhoz, hogy a Team Penske szintjén legyünk. Tavaly még nem voltunk ott, de remélem idén már más lesz a helyzet. Nyilvánvalóan már nem vagyunk csapattársak, így másként viszonyulunk egymáshoz a pályán is. Nagyon tisztelem a képességeit, fantasztikus pilóta. Az egyik legjobb, szóval a legyőzése csak még édesebb. Nekem viszont jobban tetszik a saját önéletrajzom az övénél.”