Új fejezetet nyitott az autósportban és még betegen is másokon akart segíteni – John Andrettire emlékezünk

Új fejezetet nyitott az autósportban és még betegen is másokon akart segíteni – John Andrettire emlékezünk
credit: Andretti Autosport



2020. január 30-án, 56 éves korában távozott az égi versenypályákra John Andretti.

A NASCAR-ban, az NHRA-ben és az IndyCarban egyaránt megfordult amerikainál 2017-ben diagnosztizáltak négyes stádiumú vastagbélrákot. Andretti ekkor döntött úgy, hogy elindít egy kampányt (#CheckIt4Andretti), amellyel a szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságát hangsúlyozta.

A kemoterápiát követően, még azév végén tünetmentesnek nyilvánították. A John felépüléséért szorító családtagok, barátok és rajongók azonban nem sokáig örülhettek.

Andretti 2018 májusában bejelentette, hogy a betegség kiújult nála, ráadásul a korábbinál jóval agresszívebb formában. Az újabb kezelések 2019 februárjáig tartottak, alig másfél hónap múlva viszont megint visszatért, számos áttétet képezve.

John a betegségét hősiesen viselte, az utolsó pillanatig kitartóan küzdött, a halálos kór azonban erősebbnek bizonyult nála.

 „John szerető férj és apa, ragaszkodó fiúgyermek, megbízható unokatestvér volt” – állt az Andretti Autosport megemlékezésében.

Filantrópként élt, a sportág nagykövetet volt, egyben elkötelezett csapattárs, elszánt ellenfél és ami a legfontosabb, jó barát volt. A Race4Riley-n keresztül John sok időt szánt arra, hogy adományokat gyűjtsön a Riley gyermekkórháznak.

Amikor először diagnosztizálták nála a vastagbélrákot 2017-ben, John eltökélte, hogy harcolni fog és hangot ad annak, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés, valamint a korai felismerés fontosságára. Keményen küzdött, aminek révén képes volt időt lopni, amit ez a betegség már el akart venni tőle. Számos embernek segített azzal, hogy rábírta őket a szűréseken való részvételre, ezzel életeket mentve.

Mindig is magunkkal fogjuk hordozni John szellemiségét, miszerint először másokon segíts és csak másodsorban önmagadon.

credit: IndyCar

John Andretti 1987-ben debütált a CART fennhatósága alá tartozó IndyCarban, innentől fogva pedig egészen 1994-ig a versenyek visszatérő szereplőjének számított.

1990-ben ráadásul egy sporttörténelmi eseménynek is a részese lett. Ebben az évben fordult elő ugyanis először, hogy egyetlen család négy versenyzője is képviseltette magát az Indy 500 rajtrácsán: John mellett kivívta az indulás jogát nagybátyja, Mario, valamint unokatestvérei, Michael és Jeff is.

A kvartett 1991-ben és 1992-ben is színesítette a legendás viadal mezőnyét.

John a legjobb indianapolisi eredményét ’91-ben produkálta, amikor az ötödikként látta meg a kockás zászlót.

A kilencvenes években Andretti bemutatkozott a NASCAR nemzeti porondján, a királykategóriában, vagyis a Cupban pedig két győzelmet is ünnepelhetett.

John vérbeli versenyzőként mindent imádott, amiben motor dübörög. Rendre felbukkant sportautó-futamokon, 1993-ban pedig még a gyorsulási szakág csúcsszervezetének legmagasabban jegyzett géposztályában, a Top Fuelban is kipróbálta magát.

Andretti 1994-ben egy újabb fejezetett nyitott a motorsport történelemkönyvében, amikor a valaha volt első versenyzőként megkísérelte a nagy duplázást, vagyis egyaránt teljesíteni az egy napon rendezett Indy 500-at, majd az ennek leintése után néhány órával startolt hatszáz mérföldes Cup-futamot, a Coca-Cola 600-at.

John Indianapolisban a tizedikként zárt a keresztapja, A.J. Foyt nevéhez fűződő A.J. Foyt Racing autójával, a Charlotte Motor Speedwayen viszont műszaki hiba miatt csak a harminchatodik lett a Hagan Racing nagy bánatára.

Az akkor 34 esztendős pilóta 2007-ben tért vissza az Indy 500-ra a Panther Racing színeiben, a verseny viszont egy baleset miatt idő előtt befejeződött számára.

A következő évben már a Roth Racing jóvoltából vágott neki az ötszáz mérföldnek, végül a 16. helyet megszerezve. John ezután még öt további futamon rajtolt el a gárda képviseletében, amelyek közül az iowai 11. pozíciója lett az egyéni legjobbja.

Andretti még három további Indy 500-on vett részt – a 19., 30. végül pedig a 22. helyet megszerezve -, legutolsó bevetését ráadásul családon belül, a Michael Andretti tulajdonában álló Andretti Autosporttal teljesítette.

John összesen 83 futamon indult az amerikai open-wheel csúcsán, ezidő alatt kétszer végzett a dobogón, beleértve az 1991-es, Surfers Paradise-i győzelmét.

Tizenegy hónappal halála után követte őt édesapja, Aldo Andretti is, aki koronavírus-fertőzés következtében hunyta le örökre a szemeit.