IndyCar: Mégsem közvetítik élőben a szezon előtti, luxuspályás tesztet

Vadonatúj helyszínen, egy exkluzív country clubban kerül megrendezésre az NTT IndyCar Series szezon előtt, kollektív tesztje.
A kaliforniai Coachella Valleyben lévő The Thermal Club 2.9 mérföld hosszú, 17 kanyarból álló roadja február 2-3-án fogadja majd a széria csapatait.
A pálya – aminek tervezésében Roger Penske is segédezett – eleinte főként csak a gazdag klubtagok saját játszótere volt, ahol biztonságos körülmények között száguldozhattak luxus-autógyűjteményük darabjaival.
Az utóbbi időben viszont már a versenyzés világa is kezdte felfedezni magának és egyre gyakrabban járnak ide tesztelni különböző sportautó-gárdák.
Mindeddig viszont még egyetlen magasan jegyzett bajnokság sem látogatott el ide, pláne nem a komplett mezőnyével.
Sajnálatos módon azonban a rajongóknak esélyük sem lesz arra, hogy saját szemükkel lássák az IndyCar autóinak körözését.
Az már korábban bejelentésre került, hogy helyszíni nézőket nem fogadnak. Ennek oka prózai: a létesítménynek nincsenek lelátói.
A Penske Entertainment ugyanakkor komolyan fontolgatta, hogy élő streamen keresztül fogják közvetíteni az eseményeket. Esetleges platformként felmerült a Peacock, vagy akár az IMS Productions saját felülete is.
Mostanra viszont ennek a lehetőségét is elvetették.
Az IndyCar ugyanis megerősítette, hogy logisztikai szempontból túlságosan körülményes és legfőképpen költséges lenne kiépíteni az ehhez szükséges rendszert a pálya területén egy olyan eseményhez, ami mindössze két napig tart.
A rajongók így csak a live timingon keresztül követhetik élőben a tesztet.
A széria és a csapatok viszont a közösségi médiában folyamatosan beszámolnak majd a két nap történéseiről.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough