„Legalább életben van” – Megoperálták a Daytonán súlyosan sérült Mercedes-versenyzőt
Hatalmas baleset miatt kellett megszakítani a 61. Daytona 24 csütörtöki edzését.
A Winward Racingnek vezető Lucas Auer a Daytona International Speedway 2-es kanyarjánál vesztette el uralmát az 57-es számú – a GTD-kategória pole-ját megszerzett – Mercedes felett, aminek következtében a pitlane-t a pályától elválasztó betonfalnak csapódott.
Az ütközés erejét jól szemléltette, hogy még a bukókeret is jelentősen megrongálódott.
A 28 éves osztrák pilótát csak az autó tetejének levágásával tudták kiszabadítani, majd a közeli kórházba szállították.
A DTM 2022-es szezonját szintén a Winward színeiben másodikként zárt Auer a csapat tájékoztatása szerint mindvégig eszméleténél volt, de komoly hátfájdalmakra panaszkodott.
A vizsgálatok végül kimutatták, hogy jelentős mértékű sérüléseket szenvedett a háta alsó területén.
A csapat időközben kénytelen volt a tartalék Mercedes-AMG GT3-at felkészíteni, amelyben a szerencsétlenül járt Auert az arany-besorolású Daniel Morad fogja helyettesíteni Philip Ellis, Indy Dontje és Russell Ward oldalán.
A kanadai pilóta a Sportscar365-nek megerősítette, hogy kollégája pénteken átesett egy operáción.
„Hálás vagyok, hogy Lucas legalább életben van, kommunikál és képes mozgatni a végtagjait. Szerintem ez az igazán fontos. Óriási fájdalmai vannak és ma reggel meg is műtötték. Arról egyelőre nincsenek információink, hogy mennyire volt sikeres a beavatkozás.
Azt viszont tudjuk, hogy a kezelőorvosai a világ legjobbjai közé tartoznak. A Halifax Medical Center egy kiemelkedő intézmény, évente számos alkalommal találkoznak hasonló sérülésekkel. A lehető legjobb kezekben van.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough