Saját podcastet indít a versenyző, akitől a NASCAR pénzemberei a legjobban rettegnek

Saját podcastet indít a versenyző, akitől a NASCAR pénzemberei a legjobban rettegnek



Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy Denny Hamlin a NASCAR jelenlegi legszókimondóbb és legmegosztóbb figurája.

Sőt, talán az egyetemes autóversenyzésben is, hiszen nem nagyon van még egy olyan magas profilú pilóta, aki szívfájdalom képes beleállni sportága legbefolyásosabb embereibe is, ha az igazságérzete úgy kívánja.

A Joe Gibbs Racing veteránja és a 23XI Racing társtulajdonosa emiatt már olyannyira a NASCAR elitjének radarján van, hogy vele kapcsolatban tavaly egy kérdőív kitöltésére is sor került az iparági pénzemberek és részvényesek körében.

Őt azonban ez cseppet sem zavarja.

A Next Gen autóval kapcsolatos biztonsági problémák kapcsán kijelentette, hogy a NASCAR nem vállalja a felelősséget a versenyzők sérüléseiért, ahogyan azt sem tartotta magában, hogy szerinte csak úgy fejlődhet a szervezet, ha komplett lecserélik a vezetőséget.

Persze olykor képes elképesztően meggondolatlanul is nyilatkozni. Erre ékes példa volt a 2018-as botránya, amikor egy népszerű podcastben nem kevesebbet állított, mint hogy a Cup mezőnyének 70%-a tiltott teljesítményfokozó szerekkel él.



Mindennek tükrében már most sejthető, hogy Hamlin saját show-ja rendkívül érdekes lesz.

Mert bizony lesz egy külön bejáratú podcastje azon Dirty Mo Media égisze alatt, amely Dale Earnhardt Jr. óriási népszerűségnek örvendő Dale Jr. Downloadját is jegyzi.

Az ötlet pont utóbbi, immár a 11. évadánál járó műsor során született meg.

„A tavalyi év egyik legjobb adása az volt, amelyiknek ő volt a vendége” – magyarázta a Dirty Mo elnöke, Mike Davis.

„Ekkor jöttünk rá, hogy kell egy Denny Hamlin show is. Nagyon karizmatikus és ami a legfontosabb, hiteles volt végig. Ez az epizód megerősítette azt, amit már addig is sejtettünk, de még nem igazán voltunk készek arra, hogy elismerjük: Denny hangja sokat jelent a NASCAR-ban.”

Earnhardt Jr. szintén nagyon lelkes és nem lát benne konkurenciát.

„Denny a sportunk egyik legmegosztóbb személyisége jelenleg. Ismerjük őt versenyzőként és tudjuk, hogy őszinte, ragaszkodik a véleményéhez, meglátásaihoz, emellett szórakoztató is. Továbbá folyamatosan betekintést nyújt a tulajdonosok kihívásaiba is. Mókás lesz nézni, amint tartalmat gyárt.”

Az ‘Actions Detrimental with Denny Hamlin’ első epizódja február 6-án, a Cup bajnokságon kívüli – és minden íratlan NASCAR-szabályt megszegő – Busch Light Clash-ének másnapján fog debütálni.

Innentől fogva pedig hétfőnként várhatóak az újabb epizódok.









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy