Több, mint egy évtizede nem volt akkora mezőnye az IndyCarnak, mint idén

IndyCar: Elkelt az utolsó hely, 27 teljes szezonos autója lesz a 2023-as mezőnynek!
credit: Penske Entertainment/Chris Jones

IndyCar: Elkelt az utolsó hely, 27 teljes szezonos autója lesz a 2023-as mezőnynek!


A Dale Coyne Racing hivatalosan bejelentette, hogy Sting Ray Robb kapja meg a gárda 51-es számú Dallara-Hondáját az NTT IndyCar Series idei összes futamára.

Az Indy Pro 2020-as bajnoka, egyben az Indy Lights (mostantól már Indy NXT) 2022-es összetettbeli második helyezettje David Malukas csapattársaként kezdheti meg debütáló idényét.

A 21 éves amerikai ezzel a rajtrács huszonhetedik, bejelentett autójának gazdája lett, ami egyben azt is jelenti, hogy végképp elkelt az összes hely.

Ami pedig talán még ennél is lényegesebb az az, hogy 2011 óta nem volt ilyen nagy létszámú, teljes munkaidős nevezője az IndyCarnak.

A mezőnyben a veterán pilóták mellett Robbon kívül még három újonc szerepel a Chip Ganassi Racing 11-es gépét épített és utcai pályákon vezető Marcus Armstrong, az AJ Foyt Racinggel bemutatkozó Benjamin Pedersen, valamint a frissen kétautóssá bővült Juncos Hollinger Racing 78-as Dallara-Chevyével a komplett szezonban lehetőséghez jutó argentín túraautó-sztár, Agustín Canapino személyében.




CSAPATMOTORVERSENYZŐ
AJ Foyt Racing #14ChevroletSantino Ferrucci
AJ Foyt RacingChevroletBenjamin Pedersen
Andretti Autosport #26HondaColton Heta
Andretti Autosport #27HondaKyle Kirkwood
Andretti Autosport #28HondaRomain Grosjean
Andretti Autosport #29HondaDevlin DeFrancesco
Arrow McLaren IndyCar Team #5ChevroletPato O'Ward
Arrow McLaren IndyCar Team #6ChevroletFelix Rosenqvist
Arrow McLaren IndyCar Team #7ChevroletAlexander Rossi
Chip Ganassi Racing #8HondaMarcus Ericsson
Chip Ganassi Racing #9HondaScott Dixion
Chip Ganassi Racing #10HondaAlex Palou
Chip Ganassi Racing #11HondaMarcus Armstrong (épített, utcai), Takuma Sato (ovál)
Dale Coyne Racing/HMD #18HondaDavid Malukas
Dale Coyne Racing/RWR #51HondaSting Ray Robb
Ed Carpenter Racing #20ChevroletConor Daly
Ed Carpenter Racing #21ChevroletRinus VeeKay
Juncos Hollinger Racing #77ChevroletCallum Ilott
Juncos Hollinger Racing #78ChevroletAgustín Canapino
Meyer Shank Racing #06HondaHelio Castroneves
Meyer Shank Racing #60HondaSimon Pagenaud
Rahal Letterman Lanigan Racing #15HondaGraham Rahal
Rahal Letterman Lanigan Racing #30HondaJack Harvey
Rahal Letterman Lanigan Racing #45HondaChristian Lundgaard
Team PenskeChevroletWill Power
Team Penske #2ChevroletJosef Newgarden
Team Penske #3ChevroletScott McLaughlin