Hátborzongatóan kapcsolódik Dale Earnhardt halálához a Daytonán debütáló, egykori gyereksztár
Múlt héten jelentették be hivatalosan, hogy Frankie Muniz újraéleszti autóversenyzői karrierjét és teljes szezonos pilótaként leszerződött az ARCA Menards Seriesben szereplő Rette Jones Racinghez.
A ‘Már megint Malcolm’ című sorozat főszereplőjeként világhírűvé vált színész a kétezres években megfordult többek között a Formula BMW USA-ben és a Champ Car nevelőszériáját képezett Atlanticban is.
Egy súlyos baleset, majd ijesztő betegség miatt azonban kénytelen volt hosszú időre szögre akasztani bukósisakját, álmait azonban nem adta fel.
Muniz 2001-ben szeretett bele igazán a NASCAR-ba, amikor a Daytona 500 előtti felvezető körökön ő is pace car fedélzetén utazhatott.
Az akkor 16 esztendős, egész USA által imádott gyereksztár ekkor még nem sejtette, hogy alig három óra múlva az autósport legnagyobb tragédiája fog bekövetkezni.
A verseny utolsó körében Michael Waltrip és Dale Earnhardt Jr. harcolt az első helyért, a negyedik pozícióban lévő Sterling Marlin azonban nem adta fel és megpróbálta megelőzni Dale Earnhardt Sr.-t az alsó íven.
A pálya hármas kanyarjában Senior összeakadt Marlinnal, majd a láncreakció következtében Ken Schrader gépét is magával vitte.
A baleset következtében a hétszeres bajnok olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy életét lehetetlen volt megmenteni.
Mint mindenkit, Munizt is mélységesen megrázták a történtek. Ő ráadásul hátborzongató módon a fatális incidens mindhárom résztvevőjéhez kapcsolódott valamilyen módon azon a napon.
„Anyukám kísért el a pályára és a futam alatt végig Ken Schrader pitjében voltunk” – mondta Frankie az ARCA-bejelentés kapcsán rendezett sajtótájékoztatóján.
„Én M&M’s-es [Schrader akkori főszponzora -a szerk.] dzsekit viseltem és magam is ott voltam a pace carral a pályán a rajt előtt. A versenyt megelőzően Sterling Marlin aláírta a dzsekimet, ahogyan Dale Earnhardt is. A három pilóta közül csak ketten hagyták el élve aznap Daytonát…. Még mindig kiráz a hideg.”
A bő két évtizeddel ezelőtti események azonban a várva várt debütálása során is előtérbe kerülnek.
Muniz 30-as számú autója ugyanis pontosan azon a karosszérián alapul, amit a borzalmas végkimenetelű, ötszáz mérföldes viadalon Marlin használt.
„Három autóhoz kötődtem aznap és végül pontosan ezek lettek érintettek abban a balesetben, ami örökre megváltoztatta a sportot. Amikor ez tudatosult bennem, rögtön felhívtam az anyukámat és elmeséltem neki, hogy pont az egyiket fogom közülük vezetni. Nagyon furcsa érzés volt.”
A NASCAR fennhatósága alá tartozó ARCA Menards Series szezonnyitó futamát napra pontosan Earnhardt halálának huszonkettedik évfordulóján, február 18-án rendezik Daytonán.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough