Történelmet írtak, a rajongók szerint mégis „megalázták” a női pilótákat az USA egyik legnagyobb autóversenyén

Összesen 365 nevezés érkezett a 2023-as Chili Bowlra, ebből pedig tizenketten hölgyek voltak.
Közülük ketten ráadásul végrehajtották a bravúrt és beverekedték magukat a huszonnégy legjobb versenyzőt magában foglaló főfutam mezőnyébe.
Az egyikük Kaylee Bryson volt, aki tavaly azzal írta be magát a sporttörténelembe, hogy ő lett az első nő a viadal fennállása során, aki kivívta a jogot a döntőben való részvételre.
Idén ezt sikerült megismételnie, ráadásul – újabb CB-mérföldkőhöz érve – már nem egyedüliként képviselte a „gyengébbik” nemet.
Jade Avedisian életében először nevezett a midget-szakág Super Bowljának is nevezett, egyhetes versenysorozatra és a keddi fordulón rögtön harmadikként intették le, amivel első nőként hozott dobogónak megfelelő helyet CB-előfutamon.
Tuesday’s Podium at @CBNationals:
— 𝗪𝗔𝗟𝗞𝗔𝗣𝗘𝗗𝗜𝗔 (@Walkapedia_) January 11, 2023
🏆 @HankDavis42
🔒 @SpencerBayston
3️⃣ @JadeAvedisian pic.twitter.com/THAo1y7Kyp
A 16 esztendős pilóta négy nappal később bebiztosította helyét a fináléban, egyedüliként az idei 80 újoncból. Ezzel már a start előtt ő lett a 37. Chili Bowl legjobb debütánsa.
A főfutam hajrájában top 10-es helyért küzdött, de egy csata hevében kicsúszott és a mezőny végére esett vissza. A hátralévő körök során már csak a 18. pozícióig tudta visszaverekedni magát.
Brysonnak azonban esélye sem volt a jó eredményre, mivel a felvezető köröktől kezdve kormányműhibával küszködött. Ennek ellenére be tudta fejezni a versenyt, de csak a 22.-ként rangsorolták.
Mindeközben a Chili Bowl egy újítást eszközölve úgy döntött, külön trófeával honorálják a legjobban teljesítő hölgyversenyzőt, aki ugyebár Avedisian lett.
A díj eléggé megosztotta a rajongókat.
„A versenyző az versenyző, bekötik magukat, felveszik a sisakot és onnantól mindenki egyforma” – írta egy néző Twitteren.
„Ugyanakkor ez extra figyelmet irányíthat a sportra és megmutathatja a fiatal lányoknak, hogy ők is képesek lehetnek erre…. Utálom a vegyes érzelmeket.”
Voltak viszont, akik már jóval élesebben fogalmaztak:
„Avedisian és Bryson 365 versenyző közül bekerült a top 24-be. Ezzel bizonyították, hogy az élvonalhoz tartoznak. Semmi szükség nincs az ilyen idióta jelzőkre.”
„Minek kellett ez? Azt akarták sugallni, hogy a nők nem tudják felvenni a versenyt a férfiakkal, ezért külön vigaszdíj kell nekik? Kaylee és Jade megmutatták, hogy valódi autóversenyzők, az ilyen lekicsinylő baromságokkal csak őket alázzák meg!”
„Díj a legjobb női versenyzőnek? Aki megcsinálta azt, amit több, mint 300 férfi nem tudott? Szánalmas és sértő Jade-re nézve.”
„Ez kibaszott nagy hülyeség és tiszteletlenség a nőkkel szemben. Ők akarják a legkevésbé, hogy így emeljék ki őket. Autóversenyzők, mint bárki más, ezt Jade és Kaylee már számtalanszor igazolta.”
„A motorsport szexista. Ezt jól szemlélteti, hogy a tehetségtelen csinibaba Amber Balceannek és Toni Breidingernek ARCA-szerződése van, a ténylegesen vezetni tudó Kaylee Bryson és Jade Avedisian pedig még mindig a dirt-pályákon köröz.”
My first Chili Bowl was definitely one to remember! Received some special awards this week.
— Jade Avedisian / Aved Racing (@jadeavedisian) January 16, 2023
Rookie of the year✅
Jason Leffler Elbows Up ✅
“ Fuzzy” Hahn Best Performance Female Driver ✅
Prelim night podium✅#TeamToyota
📸 DPC Media & @Walkapedia_ pic.twitter.com/sTgAX5Utk8
Magukat a legfőbb érintetteket tekintve Avedisian látszólag pozitívan fogadta a dolgot, Brysont viszont már egyáltalán nem nyűgözte le.
„Díj a legmagasabban záró nőnek… Imádom ezt a helyet!” – írta egy rajongó, mire Kaylee így válaszolt:
„Elég szomorú, hogy így beskatulyáznak.”
A 37. Chili Bowlt végül Logan Seavey nyerte meg a tavalyi győztes Tanner Thorson előtt.
A nevezési listán olyan ismert nevek is szerepeltek, mint például Alex Bowman, Chase Briscoe, Josh BIlicki, Santino Ferrucci, Carson Hocevar és JJ Yeley, de végül egyikük sem jutott be a döntőbe.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough