Ken Block után egy újabb fenegyereket gyászol a motorsport világa
Két hét sem telt el Ken Block tragikus balesete óta, a két- és négykerekű járművek szerelmeseinek közösségét azonban máris újabb halálhír rázta meg.
A világ egyik legismertebb kaszkadőreként számon tartott Robbie Knievel január 13-án, 60 esztendős korában elvesztette a hasnyálmirigyrákkal szemben folytatott, hősies harcát.
Robbie már nyolcévesen motorra pattant édesapja, az elképesztő mutatványairól elhíresült Evel Knievel show-in, későbbi karrierje során pedig több, mint 350 ugratást hajtott végre, ebből 20-szal ráadásul egyenesen világrekordot állított fel.
Az egyik leghíresebb akcióját 1989-ben ejtette meg, amikor átugrotta a Las Vegas-i Caesars Palace szökőkútjait.
Ez a siker abból a szempontból volt külön jelentőségű, hogy huszonkét évvel korábban apja szintén megpróbálkozott vele, de végül műszaki hiba miatt nagyot bukott.
Evel csúnyán megsérült, a balul elsült mutatványa révén azonban akkora médiafigyelem irányult rá, hogy egy csapásra sztárrá vált.
Robbie 2008-ban, Ohióban apja egyik leghíresebb produkcióját leutánozva sikeresen átrepült huszonnégy szállítókamiont.
Ez tízzel több volt, mint ahány busz felett az egy évvel korábban elhunyt Evel 1975-ben elsuhant.
Örökre emlékezetesek maradnak még többek között az épületek közti ugratásai, ahogyan a Grand Canyonnál megejtett, 1999-es mutatványa is (lásd. lenti videó).
Nyugodjék békében.
Lost another legend?Rest In Paradise, Robbie Knievel pic.twitter.com/Gsq0GQGdM4
— Richard Ray Rawlings (@RRRawlings) January 13, 2023
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough