NASCAR: Bemutatták Jimmie Johnson Daytona 500-as autóját

NASCAR: Bemutatták Jimmie Johnson Daytona 500-as autóját
credit: Carvana Racing



Két év IndyCar-kitérő után, februárban tér vissza a NASCAR Cup Series mezőnyébe Jimmie Johnson.

A széria hétszeres bajnoka nem csak versenyzőként, de immár a Legacy Motor Club társtulajdonosaként vág neki karrierje újabb fejezetének.

Részidős programjának első állomása a Daytona 500 lesz, amely rajtrácsára kénytelen lesz a kvalifikációk által beverekedni magát, mivel az általa vezetendő 84-es Chevrolet nem rendelkezik charterrel.

Johnson főszponzora az a Carvana lesz, amely már az IndyCar-kalandját is végig támogatta.

Most hivatalosan lerántották a leplet az autó külső dizánjáról is, nem meglepő módon újfent a vállalat kék színeit magán viselve.

A 47 éves veterán egyébként továbbra is fontolgatja az Indy 500-on való, újbóli indulást is. Ennek érdekében még a gyártók is hajlandóak voltak olyan engedményt tenni, amiről más NASCAR-bajnokok nem is álmodhattak.