IndyCar: Bejelentette Callum Ilott csapattársát a Juncos Hollinger Racing

IndyCar: Bejelentette Callum Ilott csapattársát a Juncos Hollinger Racing
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



Fennállása során először állít hadrendbe két versenyautót a Juncos Hollinger Racing.

A csapat 2017-ben jelent meg az NTT IndyCar Seriesben részidősként, két évvel később pedig az Indianapolis 500-on azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a kvalifikáción Kyle Kaiser jóvoltából Fernando Alonsót és a McLarent kiütve verekedték be magukat a 33 fős mezőnybe.

Ezt követően viszont egészen a 2021-es idény hajrájáig kellett várniuk arra, hogy újra a bajnokság rajtrácsán legyenek.

A nagy visszatérést Portlandben ejthették meg Callum Ilottal, aki végül nem csak befejezte velük a szezont, de egyben aláírt a komplett 2022-es idényre is, amely szerződését júliusban több évre meghosszabbították.

A fiatal britnek nem volt könnyű dolga, hiszen nem csak újoncként került be a rendkívül szoros és versenyképes IndyCarba, de még csapattársra sem támaszkodhatott, lévén olyan nem is volt neki.

Idén viszont már megváltoznak a dolgok és immár ő lesz a gárda „veteránja”.

Az újonnan nevezendő, 78-as Dallara-Chevyben ugyanis egy olyan pilóta kap lehetőséget a komplett idényben, aki eddig még csak meg sem fordult magasabban jegyzett open-wheel szériákban..

Ez azonban nem újkeletű jelenség a szériában, hiszen Scott McLaughlin például abszolút ow-újoncként mutatkozott be, ahogyan Jimmie Johnson is.

A többszörös túraautó-bajnok – Ricardo Juncoshoz hasonlóan argentín – Agustín Canapino az egyik legnépszerűbb autóversenyzőnek számít, 2018-ban pedig egyenesen az év sportolójának választották.

A 32 éves pilóta eredetileg csak a JHR novemberben, Argentínában rendezett bemutatósorozata erejéig csatlakozott a csapathoz, ezt megelőzően pedig felkészülésként Sebringen tesztelhetett.

Canapino autója teljes egészében az argentín hazafiságon fog alapulni, főszponzora pedig az Országos Turisztikai Promóciós Intézet (INPROTUR) lesz. Ezen partnerség részeként a ‘Visit Argentina’ kampány az IndyCar összes pályáján megjelenik, ahogyan az argentín Termas de Rio Hondón is.

Az összefonódás nem meglepő, mivel Juncos továbbra is keményen dolgozik azon, hogy a közeljövőben hazája is bekerüljön a széria naptárába.

Jelen programnak köszönhetően Canapino lesz az első teljes szezonos argentín pilóta az amerikai open-wheel csúcsán Juan-Manuel Fangio II 1997-es CART-szereplése óta.









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy