Forma-1: Andrettiék összebútoroznak a Cadillac-kel

Újabb jelentős fordulat állt be Andrettiék tervezett Forma-1-es programjában.
A Michael Andretti vezette alakulat hivatalosan bejelentette, hogy szövetkeznek a General Motorsszal, aminek értelmében közösen pályázhatnak a világbajnoki sorozat rajtrácsára, méghozzá a Cadillac márkajelzése alatt.
A hír alig néhány nappal azután érkezett, hogy az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm elárulta, új procedúrát kívánnak életbe léptetni az F1-hez való csatlakozásra pályázó csapatok számára.
A projekt egyelőre még meglehetősen képlékeny, legalábbis nyilvánosan.
Andretti sem kívánt belemenni mélyebb részletekbe, beleértve azt is, hogy milyen határidőt tűztek ki az esetleges debütálásuknak.
Mindössze annyit árult el ezzel kapcsolatban, hogy az FIA új eljárásának hosszától, valamint a Cadillac-kel kötött frigy felkészültségi szintjétől függ.
„Akkor leszünk a pályán, amikor annak értelme is lesz” – szögezte le az üzletember, aki korábban még 2024-et célozta meg.
A motorjuk várhatóan egy harmadik féltől érkezik majd, míg a gárda működését az Andretti Global újonnan épülő, 200 millió dolláros indianai főhadiszállásán vezénylik le. Emellett viszont terítéken van egy európai kirendeltség létrehozása is.
Az erőforrást tekintve Andretti nem tartja kizártnak, hogy az F1-ben is a Hondával szövetkezhetnek.
A japán márka azonban a GM-nek konkuráciáját képezi.
„Jó kapcsolatban állunk a Hondával, ugyanakkor ellenfelek is vagyunk olyan bajnokságokban, mint például az IndyCar” – mondta a GM elnöke, Mark L Reuss.
„Természetes tiszteletet tanúsítunk egymás iránt, úgyhogy nem problémás a dolog. A motorokról viszont csak a későbbiekben fogunk szót ejteni.”
Andrettiék tavaly év elején adták be nevezési kérelmüket az F1-be, de nem történt előrelépés az ügyben.
Az amerikaiak szentül állítják, az összes feltételnek megfelelnek, beleértve természetesen az anyagiakat is. A hírek szerint ebben nagy segítségükre van a hivatalosan máig meg nem erősített gigapartnerük, a Guggenheim Partners is.
A mezőnyben lévő csapatok többsége viszont élesen ellenezte érkezésüket, nem titkoltan a költségek elosztása miatt.
Több tulajdonos is azzal érvelt, hogy privát alakulatok helyett inkább gyári kötődésűeket kell a rajtrácsra engedni, mondván azok sokkal többet tesznek hozzá a sporthoz.
Nos, Andrettiék most ezt is kipipálták.

Proud to announce our Andretti Global partnership with GM @Cadillac as we pursue the opportunity to compete in the @FIA @F1 World Championship. #CadillacVSeries #AllAndretti pic.twitter.com/c1juJtra11
— Michael Andretti (@michaelandretti) January 5, 2023

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough