„Ő volt a világ legcsodásabb embere” – Szívszorító szavakkal búcsúzott Ken Blocktól a lánya

Ken Block utolsó nagy projektje egyben a legszívfacsaróbb is
Ken Block nem csak édesapja, de egyben mentora is volt Liának (credit: Hoonigan)

Ken Block utolsó nagy projektje egyben a legszívfacsaróbb is


Még mindig felfoghatatlan, hogy Ken Block már nincs köztünk.

A rally-sztár és Gymkhana-pápa január másodikán vesztette életét a Utah államban lévő farmja közelében, miután hómobilozás közben bukott, a jármű pedig összezúzta a testét.

Az 55 évesen elhunyt sportembert felesége Lucy, valamint három gyermeke gyászolja.

A történteket pedig csak még hátborzongatóbbá teszi, hogy lánya, Lia október végén hasonló balesetet szenvedett, mint édesapja.

Az incidens egy gokartfutamon történt, aminek során a lányt egyik ellenfele kilökte. Ennek hatására felborult és a jármű alá került.

Szerencsére Lia térdsérülésekkel megúszta a dolgot.



A 16 esztendős hölgy maximálisan örökölte édesapja négykerekűek iránti megszállottságát. Méghozzá olyannyira, hogy Ken többször is egyenesen az utódjának nevezte.

„Lia nagyon jó tanuló, mindig ötösöket hoz haza a suliból” – nyilatkozott büszkén a lányáról Block még 2021-ben.

„Bármibe is fog, azt teljes odaadással teszi. Sok dologhoz van természetes, veleszületett tehetsége. Nagyon fiatalon kezdett futni és vezetni is, amibe rögtön beleszeretett. Ha így halad, még engem is kenterbe fog verni.”

Az ifjú tehetség az elmúlt években kipróbálta magát már többek közt a rallycrossban, imád driftelni, tesztelt rally-autót, legutóbb pedig egy F4-es gép volánja mögött hajtott pályára.

Lia 5 éves kora óta vezet és alig volt 14, amikor apja ikonikus Ford Mustang Hoonicornjának volánja mögött egy gyorsulási versenyen legyőzte az NHRA-veterán Alex Laughlint.

A két Block legutóbbi – és sajnos utolsó – közös projektje egy Audi Ur-Quattro feltuningolása volt, amit Lia első saját építésű autójának szántak.

A kész művet január 3-án mutatták volna meg a nagyvilágnak egy élő adás során. Erről szólt Ken életének utolsó bejegyzése is a közösségi médiában.

A nagy leleplezésre azonban az alig egy nappal korábban bekövetkezett tragédia miatt már nem nyílt módjuk.

„Nem csak az édesapámat vesztettem el, de a legjobb barátomat is” – búcsúzott tőle Lia Instagramon.

„Ő volt az én mindenem és az egyetlen ember, akire felnéztem. Nem számít, hogy mit csináltam, ő mindig ott volt és támogatott. Képtelen vagyok elhinni, hogy milyen gyorsan elvették tőlünk. Nincsenek szavak arra, hogy mennyire elképesztő ember volt az apukám. Sokat megélt és 55 év alatt többet ért el, mint a legtöbben tíz emberöltő során.

Mindig azt csinálta, amit szeretett, bármi is történjen egészen az utolsó másodpercéig és mindig ott volt nekem, a testvéreimnek, valamint az anyukámnak, amikor azt csináltuk, amit mi szerettünk.

Soha nem mondott nemet arra, amit ki akartunk próbálni, ugyanakkor soha nem is erőltette ránk azt, amit ő szeretett, csak megadta a lehetőséget, hogy mi is felfedezhessük. Nem szalasztott el lehetőséget, hogy segítsen jó emberré válni. Folyton mondogatta nekem, hogy azt szeretné, ha még annál is csodálatosabb, boldogabb, önzetlenebb ember lennék, mint amilyen ő és az anyukám. Mindig segített másoknak és sokaknak kinyitotta az ajtót. Csak remélni tudom, hogy feleannyi csodás dolgot vihetek véghez, mint ő.

Úgy nőttem fel, hogy tudtam, olyan akarok lenni, mint apu. Ő volt a világ legcsodálatosabb embere, nem beszélve arról, hogy a legjobb apa is, akit valaha kívánhattam. Minden nap arra fogok törekedni, hogy büszke legyél rám. A végtelenségig szeretlek Kenny boi.”