„Tiszteletlenség”: A rajongók felháborodtak és még az NBC is lekeverte a NASCAR felvonulását

Balul elsült NASCAR-parádé: A rajongók felháborodtak és még az NBC is lekeverte őket
credit: Busch Light Clash/Twitter



Fennállása során először vett részt a NASCAR a híres pasadenai Rose Parade-en.

A január másodikán rendezett parádén a szervezet saját kocsival vonult fel, hogy így ünnepelje fennállása 75. évét, emellett pedig reklámozza a február elején esedékes, szezonindító Clasht, amelynek idén is az LA Coliseum ad otthont.

A szokásoknak megfelelően feldíszített járműn a NASCAR élő legendája, Richard Petty jelent meg a múltat képviselve, míg a jelent és jövőt bemutatva a Truck Seriesben idén már teljes szezont teljesítő Rajah Caruth integetett a nézőknek.

A rajongók azonban finoman szólva sem voltak elégedettek a látvánnyal.

A kocsin Dale Earnhardt és Petty autója mellett helyet kapott Jeff Gordon ikonikus „szivárványharcos” 24-es Chevyje is.

Előbbi két hétszeres bajnokkal ellentétben azonban Jimmie Johnsonról teljesen megfeledkeztek.

„Johnson és vitathatatlanul az egyik legjobb versenyző a NASCAR történetében” – írta Twitteren egy rajongó.”

„Hogyan hagyhatták ki a Rose Parade-ről, amely pont Kaliforniában zajlott?”

Mások sem tettek lakatot a szájukra, pontosabban billentyűzetükre:

„Hol van Jimmie Johnson, a hétszeres NASCAR Cup bajnok? Feltűnt, hogy hiányzik az auója a NASCAR 75. évfordulós kocsijáról. Sőt, az égvilágon semmiféle utalást nem láttam rá!”

„Pont Johnsont hagyta ki a NASCAR? Értem én, hogy Gordon mekkora sztár, de ez akkor is nagyon gáz!”

„Sehol sem látom Jimmie-t! Ez tiszteletlenség!”

„Miért nincs a hétszeres bajnok Jimmie Johnson 48-as autója is a parádén? Ez egy nagy pofon Jimmie-nek.”

A felvonulás egyébként promóció szempontjából sem úgy alakult a NASCAR számára, mint amire számítottak.

A közösségi médiában ugyanis tömegével panaszkodtak arra, hogy az eseményt közvetítő NBC Sports – amely a NASCAR médiapartnere is – egyálalán nem mutatta a szervezet kocsiját.

A hivatalos indoklás szerint egy másik jármű közvetlenül előttük lerobbant, ami csúcszáshoz vezetett a programban. A tévécsatorna erre szánt műsorideje pedig időközben lejárt, így nemes egyszerűséggel lekeverték.

A regionális adók előtt ülő nézőket viszont ez nem érintette, így ők teljes pompájában megcsodálhatták az utolsóként felvonult NASCAR-kocsit.

A szevezet azonban minden kétséget kizáróan hatalmas reklámlehetőségtől esett el ezen malőr láttán.

Néhány Johnson-fan persze örvendezett, mondván:

„Dolgozott a karma.”