Még több utcai verseny jöhet a NASCAR-ba

Még több utcai verseny jöhet a NASCAR-ba
credit: Patrick McDermott/Getty/NASCAR Media



Július másodikán újabb mérföldkőhöz érkezik el a NASCAR.

Ekkor kerül megrendezésre Chicagóban a szervezet fennállásának legelső, nemzeti szintű utcai versenye.

Bár az eseményig még bő fél év hátra van, a NASCAR elnöke szerint azonban máris számos város jelezte, hogy szívesen látnák ők is a mezőnyt.

“Egyelőre fogalmam sincs, miként fog festeni a 2024-es naptárunk, de az biztos, hogy még több változás lesz benne” – nyilatkozta a RACER-nek a téma kapcsán Steve Phelps.

“Egészen addig, amíg a rajongótáborunk azt nem mondja, hogy ‘elég’, mi szervezeti szinten az újításokat helyezzük előtérbe. Ezek a változások remélhetőleg jobb produktumot biztosítanak, vagy épp olyan piacra visznek el bennünket, ami kiemelt jelentőségű lehet a sportunknak.



Amióta bejelentettük Chicagót, több város is megkereste a NASCAR-t azzal, hogy ők is szívesen rendeznének utcai versenyt velünk. Mi határozottan kivárjuk, hogy miként sül el az első ilyen futamunk, mielőtt még bárhol máshol elköteleznénk magunkat.”









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy