Izgalmas, vagy aljas húzás? A NASCAR-nak titokban lett egy új védjegye

A NASCAR levédet egy új kifejezést – Ez pedig érdekesebb, mint hinnénk



Egy Twitter-felhasználó szúrta ki, hogy a NASCAR levédeti a ‘NASCAR Classic’ kifejezést.

A nyilvánosan elérhető információk szerint ennek égisze alatt többek között egy online adatbázist kívánnak létrehozni a régi szabálykönyveket is magában foglalva, emellett pedig versenyeket, rendezvényeket is lebonyolíthatnak, továbbá a szervezet korábbi specifikációit licencelhetik harmadik fél számára.

Ennek kapcsán előkerült Justin Marks korábbi tweetje, amelyben a Trackhouse Racing társtulajdonosa egy történelmi NASCAR-miniszériát vizionált régi, jól ismert pályákon. Ennek keretein belül négy futamot vázolt fel, a 70-es, 80-as, 90-es és 2000-es évek alapján, méghozzá legendás nevek közreműködésével.

Az üzletember a ‘NASCAR Classic’ védjegy hírére először egy gondolkodó emojival reagált, majd később hozzátette, hogy lehet, abba kellene hagynia a posztolást.

A NASCAR eddig nem kommentálta a fentieket.



Annyi viszont bizonyos, hogy a Cup-csapatot is magában foglaló Trackhouse Entertainment Group (TEG) pár héttel ezelőtt jelentette be legújabb leányvállalatát, a Trakchouse360-at.

A fő csapásvonalat a rendezvényszervezés, tartalomgyártás, menedzsment és promóció képezi, legfőképpen az amerikai autósport közegén belül. Márkastratégiai vezetőnek pedig nem mást sikerült megkaparintaniuk, mint a sportmarketing terén bő három évtizedes tapasztalattal bíró Dean Stoyert, aki már olyan cégeknek dolgozott, mint például a Nike, az Under Armor, az ESPN és az NBA-ben szereplő Phoenix Suns.

Jelenleg nem tudni, hogy a Trackhouse360-nak van-e ténylegesen valami köze a NASCAR Classichoz, vagy épp ellenkezőleg, pont az ő ötletüket „nyúlta le” a szervezet majdani retró-verseny(ek) kedvéért.

Az ilyen nosztalgia-viadalok egyébként nem is lehetnének időszerűbbek, hiszen a NASCAR 2023-ban lesz 75 éves, aminek apropóján a komplett esztendőt az ünneplésnek fogják szentelni.

Fontos viszont azt is megjegyezni, hogy a NASCAR gazdasági modellje ellen lázadozó Cup-csapatok szövetsége is kilátásba helyezte a saját rendezvényeit. Ezzel egyrészt bevételhez szeretnének jutni, másrészt pedig így demonstrálni a rendkívül szűkmarkú NASCAR ellen.

Az új védjegynek hála azonban ezt csakis úgy tehetik meg, ha az égvilágon semmi sem utal ezen fordulókon a szervezetre – 1948-ig visszamenőleg -, máskülönben komoly jogi problémákkal szembesülhetnek.

Kivéve, ha megveszik a licencet.










Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy