NASCAR: Csapatfőnöke szerint Hailie Deegan 2023-ban a playoffba is bekerülhet

Néhány nappal ezelőtt komoly kiritkát fogalmazott meg Hailie Deegannel szemben Larry McReynolds.
A veterán crew chief szerint a kaliforniai pilóta karrierje szempontjából jövőre fog eljönni „az igazság pillanata”, amikor végképp eldől, hogy valóban komolyan vehető versenyző-e.
Deegan februárban a harmadik szezonjának kezdheti meg a NASCAR Truck Series mezőnyében, ráadásul immár egy valódi topcsapatnál.
A ThorSport Racing eddig négy bajnoki címet ünnepelhetett a nemzeti harmadosztályban, ebből a legutóbbit 2021-ben, Ben Rhodes-cal a volán mögött.
Ezen sikerben nagy szerepet játszott a crew chief Rich Lushes, aki 2023-ban már a Deegan által vezetendő Ford mellett fog szolgálatot teljesíteni.
A szakember őszintén hisz abban, hogy a 21 éves versenyzőnő képes lesz elhallgattatni a képességeiben kétkedőket.
„Arra számítok, hogy ismét azt az agresszív Hailie-t fogjuk látni, aki még a NASCAR K&N-ben volt” – mondta Lushes a SiriusXM NASCAR Radio legutóbbi vendégeként.
„Szerintem ez meg is fog történni. A lényeg, hogy bízzon a képességeiben és önmagát adja. Mentálisan nagyon jó állapotban van most, hogy tudja, a ThorSporttal igazán versenyképes lehet. Remek csapatunk van és összejöhetnek a top 10-es helyezések. Sőt, még a rájátszást sem tartom elérhetetlennek. Reális esélye lehet rá.”

Deegan többször is nyíltan nehezményezte, hogy a Trucksban nem tisztelik őt az ellenfelei, különösen a veteránok.
„Úgy érzem, nehéz elérni az idősebb generációnál, hogy tiszteljenek a pályán” – nyilatkozta Hailie még 2021-ben.
„Egy-egy keményebb csata, vagy ütközés az ő részükről rendben van, de ha én is belemegyek ilyenbe, akkor az már baj.”
A ThorSport azonban támogatásáról biztosította és nem csak Lushes, de Rhodes is kijelentette, hogy bízik a sikereiben.
„Hailie igazán izgatott lehet” – mondta utóbbi pilóta.
„Ha úgy véli, hogy eddig nem volt fair lehetősége, akkor itt meg fogja kapni. Szerintem most jön el az ő ideje arra, hogy letegye a névjegyét és megmutassa, mit tud.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough