Az autósport-szakág, amely kimaxolta a diverzitást – Csak épp egyáltalán nem reklámozzák

Az elmúlt években fokozottan megfigyelhető a sokszínűségre való törekvés az autóversenyzés világában is.

Ennek apropóján egyre több olyan kezdeményezés indul el, ami kifejezetten a sportban kisebbségnek számító (nők, színesbőrűek) támogatását tűzi ki céljául.

Ezzel párhuzamosan rendületlenül futnak régi programok is, mint például a NASCAR 2004-ben elrajolt Drive for Diversityje, aminek köszönhetően olyan nevek jutottak el a királykategóriát képező Cup Seriesig, mint Kyle Larson, Bubba Wallace és Daniel Suarez.

Az IndyCart illetően pedig 2020-ban kapta meg a zöld jelzést a Race for Equality & Change. Ennek révén vehetett részt a 105. Indianapolis 500-on a Paretta Autosport a visszatérő Simona de Silvestróval a volán mögött.

A Beth Paretta által tető alá hozott csapat azóta már az Ed Carpenter Racing technikai partnerének számít és 2022-ben már négy futamon is elindultak.

Az RE&C emellett oroszlánrészt vállalt az afroamerikai üzletemberek által alapított Force Indynél is.

A csapat jóvoltából mutatkozhatott be a USF2000-ben Myles Rowe, az Indy NXT-ben pedig Ernie Francis Jr.

A nagy cél pedig nem más, mint megtalálni és/vagy kinevelni az IndyCar saját Lewis Hamiltonját.

A sokszínűség, esélyegyenlőség jegyében az IndyCaron és NASCAR-on kívül még számos más szervezet, bajnokság keresi elszántan a kisebbségekhez tartozó tehetségeket.

Persze álszentség lenne azt állítani, hogy pusztán a társadalmi egyenlőség vezérli őket.

A diverzitásban ugyanis – ha tetszik, ha nem – komoly pénzek vannak. Erre a legjobb példa Bubba Wallace, aki minden valószínűség szerint nem dúskálna a Fortune 500-as szponzorokban, ha a Black Lives Matter mozgalom egyik szószólójaként nem kezdi őt tenyerén hordozni az amerikai mainstream média.

Ebben semmi extra nincs. A profi sport kőkemény üzlet, a szponzorok pedig a lehető legszélesebb körben akarják viszontlátni magukat a pénzükért cserébe.

Mindeközben viszont akad egy szervezet, ahol már akkor megvalósult a sokszínűség utópiája, amikor a többi szakágban még csak nem is gondoltak rá.

Az amerikai dragsterek csúcsát képező National Hot Rod Association (NHRA) alá tartozó szériák mezőnyeiben szereplő színesbőrűek és nők többsége ráadásul kimagaslóan sikeres is.

A Pro Stock kategória egyetlen hölgytagjának számító Erica Enders 2022-ben már az ötödik bajnoki címét ünnepelhette 2014, 2015, 2019 és 2020 után.

A legmagasabban jegyzett Top Fuelban jelenleg szintén női pilóta uralkodik Brittany Force személyében, aki 2017 után immár másodszor emelhette a magasba a legjobbnak járó trófeát.

A kétkerekűek, vagyis a Pro Stock Motorcycle-ben is számos hölgy méreti meg magát, a 2000-2002 között zsinórban három titulust behúzott Angelle Sampey pedig valódi élő legendának számít.

Az NHRA valaha volt egyik legnagyobb neve az a Shirley ‘Cha Cha’ Muldowney, aki a hetvenes években első nőként törte át a korlátokat és szembeszállva az ellene irányuló támadásokkal, ellehetetlenítésére tett kísérletekkel végül a Top Fuel háromszoros bajnoka lett.

Manapság már szeme sem rebben senkinek, ha egy nő dragsterbe pattan, sőt, a színesbőrűek jelenléte is teljesen hétköznapi, elég csak a szintén három TF-címmel bíró Antron Brownra gondolni.

Az NHRA azonban meg sem próbál erre marketinget építeni, ők ugyanis pontosan úgy kezelik a versenyzőket, ahogyan azt az esélyegyenlőség szó szerint megkívánja.

A szervezet számára a sisak alatt mindenki teljesen egyforma és egyenlő. A versenyzők azok versenyzők, nemtől, származástól és bőrszíntől függetlenül.

Ha mégis definiálnuk kell magukat, akkor a ‘családi sport’ jelzőt használják, amelynek közössége az égvilágon mindenkit szívesen lát.

Sokan úgy vélik, hogy ez az utópia Muldowney óta él, a valóság viszont itt sem ennyire sima.

Erről a Cha Cha dominanciája után bő két évtizeddel berobbant Sampey is tud mesélni.

“Amikor belevágtam a motorozásba, a legtöbb férfi nagyon rondán bánt velem és mindenféle mocskos húzással bepróbálkoztak annak érdekében, hogy elüldözzenek a versenypályáról” – nyilatkozta a Global Sport Mattersnek az 52 évesen még mindig aktívan versenyző hölgy.

“Megvádoltak azzal, hogy csalok és olyanokat is mondtak, hogy veszélyes vagyok rájuk nézve, mert nőként alkalmatlan vagyok a motor uralására, így akár meg is ölhetem őket. Szerencsére a mai lányoknak már nem kell ilyen rögös utat bejárniuk.”

Sampeyt nem sikerült megtörni és végül – mint fentebb már említésre került – három bajnoki címmel bizonyította tehetségét.

Az első, 2000-es titulusát követő banketten beszédében külön szólt ellenfeleihez.

“Megköszöntem nekik, hogy seggfejek voltak velem szemben, mivel ezáltal lettem igazán kemény és rettenthetetlen.”

Persze a nők arányaiban még mindig alulmaradnak férfikollégáikkal szemben az NHRA-ben is.

Jelenleg körülbelül tizenöt hölgy rendelkezik versenyzői licenccel az összes kategóriát összevetve, ebből kevesebb, mint tizen futnak teljes szezont.

Az öt szériából viszont kettőt is a “gyengébbik nem” dominált 2022-ben.

Összehasonlításként az IndyCarnak 2013 óta nincs teljes szezonos hölgypilótája és a NASCAR nemzeti porondján is csak egyetlen lányt találni a harmadosztályt képező Truck Seriesben szereplő Haile Deegan személyében.

A drag-szakág persze más, de ettől még nem könnyebb.

A 11.000 lóerős gépszörnyek olyan gyors reakcióidőt igényelnek, amivel csak a vadászpilóták tudnak versenyre kelni, nem beszélve a szervezetre gyakorolt erőhatásokról, amit a nulláról való több, mint 500 km/h-s tempóra való gyorsulás jelent alig pár másodperc alatt.

“[Az autósport] nem olyan, mint az amerikai foci, a kosárlabda, vagy a labdarúgás, ahol nagyon sokat számít a fizikai erőnlét, amiben a férfiak nyilvánvalóan előnyben vannak a nőkhöz képest” – nyilatkozta az LA Timesnak a téma kapcsán az elismert neurológus, dr. Vernon Williams.

“A neurológiai jellemzőket tekintve a férfiak teljesítménye a koncentrációt, látást, reakcióidőt és a gyors információfeldolgozást tekintve is gyorsabb a nőkénél, de nem olyan mértékben, hogy komolyabb előnyt jelentsen. A motorsportokban pedig ez számít jobban.”

A drag-versenyzés abban is különbözik a többi szakágtól, hogy itt már a juniorkategóriákban is nagyon sok kislány méreti meg magát.

“Az NHRA nem szűkölködik a tehetséges, feltörekvő lányokban” – mondta Erica Enders.

“A legtöbben egészen kisgyerekként kezdtük junior dragsterekkel és kőkeményen dolgoztunk azért, hogy felfelé meneteljünk a szamárlétrán. A nők többségének ráadásul még jobban kell dolgoznia csak azért, hogy komolyan vegyék őket. [Az NHRA-ben] nem is nagyon látsz olyan női versenyzőket, akik kijátszák a “szexi”-kártyát és ez szerintem önmagáért beszél. Mi versenyzők vagyunk.

Gyerekként hatalmas álmaim voltak és mindent megtettem azért, hog y ezek valósággá váljanak. Az évek során pedig én lettem az NHRA történetének egyik legsikeresebb versenyzője.

Soha nem az volt a célom, hogy én legyek a legmagasabban jegyzett női dragster-pilóta. Én a legjobb versenyző akartam lenni. Csak ez az egy opció jöhetett szóba.”

Ugyanezt vallja Antron Brown.

A New Jerseyben született pilóta 2012-ben ért fel a Top Fuel csúcsára, aminek révén ő lett az első afroamerikai versenyző, aki egy elit szinten jegyzett széria bajnoka lett az USA-ban.

“Nagy megtiszteltetés, hogy első feketeként szereztem meg a sportunk bajnoki címét, de mindent összevetve mégsem tartom ezt annyira fontosnak” – nyilatkozta az SI.com-nak Brown, aki 2015-ben és 2016-ban is behúzta a TF titulusát.

“Mindig is azt szerettem volna, hogy azért tiszteljenek, milyen ember és milyen versenyző vagyok. A bajnoki címeimet kiváltságnak érzem és csak még tovább motiválnak, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Nem számít milyen a bőrszíned, megvalósíthatod az álmod, ha keményen hajtasz érte. Átlagos családból származom, mégis elértem a célom. Erről szól az amerikai álom!”

A Pro Motorcycle veteránja, Karen Stoffer az utánpótlást méltatta.

“Shirley [Muldowney] után kezdtek a kislányok igazán érdeklődni a dragsterek iránt és ez beindította a folyamatot. Ma már egyáltalán nem lep meg, hogy milyen sok jó képességű nő van a sportban, mert bőven van miből válogatni. Más szakágakban nagyon kevés lány van az alacsonyabb kategóriákban is, nálunk viszont más a helyzet. Az NHRA-ben organikusan, minden külső nyomás nélkül, teljesen magától alakult ki a diverzitás, ami csak még inkább büszkévé tesz bennünket.”

Brittany Force helyzete némiképp eltér a kolléganőiétől, mivel ő konkrétan beleszületett az NHRA-be, lévén az édesapja nem más, mint a sportág élő legendája, a tizenhatszoros Funny Car bajnok John Force.

“Lépéselőnyben voltam a többiekhez képest, ez tény” – ismerte el Force, akinek nővérei, Ashley és Courtney korábban szintén sikeres versenyzők voltak.

“Jó pár kapu már eleve nyitva állt előttem. Ez viszont nem jelentette azt, hogy nem kellett megdolgoznom a sikerért.

Az unokahúgaim, unokaöcséim máris belevágtak és junior dragsterekkel versenyeznek. Ráadásul nem csak azért, mert ‘kiváltságosak’ lennének. Az alacsony szinteken lényegében bármilyen járművel lehet gyakorolni, ezért is sokkal hozzáférhetőbb az emberek számára, mert nem kerül annyi pénzbe az indulás, mint más szériák esetében.”

A hölgyek nem csak a volán mögött képviseltetik magukat az NHRA-ben, de a pitben is. Vannak már női mérnökök, szerelők és tulajdonosok is.

Force saját bevallása szerint az egyenlőség híve, ahol a valós képességek számítanak nem pedig a bőrszín/nem. Van viszont egy pozíció, ahol – legalábbis a Top Fuelban – nincsenek még nők, ő pedig alig várja, hogy ez megváltozzon.

“Már csak idő kérdése, hogy legyen egy női crew chief is. Kimagasló szakemberek, magasan képzett mérnökök vannak köztük, szerintem pár éven belül kinevezik az első csapatfőnököt is.”