A Chili Bowl legsikeresebb női versenyzője az IndyCarral és a NASCAR-ral is szemez

A Chili Bowl legsikeresebb női versenyzője az IndyCarral és a NASCAR-ral is szemez
credit: Kaylee Bryson/Twitter

A Chili Bowl legsikeresebb női versenyzője az IndyCarral és a NASCAR-ral is szemez


Újabb mérföldkőhöz érkezett el Kaylee Bryson.

A 21 éves versenyzőnő több évre szóló szerződést kötött a Sam Pierce Racinggel, aminek értelmében jövőre teljes szezont fog kapni a USAC Silver Crown bajnokságban, továbbá a Trans Am Championshipben is lehetőséget kap.

Emellett a gárda vezetője, Aaron Pierce által frissen tető alá hozott utánpótlás-program első tagjának mondhatja magát. Innentől fogva az AP Driver Developement intézi a versenyzésre vonatkozó ügyeit, így Bryson kizárólag csak a versenyekre való felkészülésre összpontosíthat.

Az oklahomai pilóta idén robbant be az amerikai autósport világába.

Rögtön januárban történelmet írt a midget-szakág super bowlján, a Chili Bowlon, miután ő lett az első nő a viadal 35 éves történetében, aki bejutott a 24 autós főfutam mezőnyébe.

Fontos megjegyezni, hogy a rangos eseménynek 116-an vágtak neki, köztük olyan sztárokkal, mint Kyle Larson, Christopher Bell, Ricky Stenhouse Jr. és Rico Abreu. A kvalifikációs versenyeken pedig nem kisebb nevek véreztek el, mint Chase Elliott, Conor Daly, Ryan Newman, Chase Briscoe és Alex Bowman.

Bryson négy hónappal később debütált a rangos SIlver Crownban is, szeptemberben pedig másodikként ért célba a Gas City I-69 Speedwayen, ami a valaha volt legjobb hölgypilóta által elért eredmény lett a USAC által jegyzett dirt midgetek világában.

Októberben szintén első nőként tudott vezető pozícióba kerülni a USAC nemzeti poronodján.

Bryson nem kevesebb, mint 72 kört tett meg az élen, de végül csak ötödikként ért célba a futam végén bekövetkező műszaki hiba miatt.

Pár héttel később, a Citrus County Speedwayen a winged sprint carok között is bemutatkozott. A versenyt a tizenegyedik helyről rajtolva végül az ötödik pozícióban fejezte be.

Teljesítménye révén kiérdemelte a USAC legtöbbet fejlődött debütánsának járó díjat.

Kaylee 2023-ban, immár teljes munkaidősként vezetve a Silver Crown legjobb újonca szeretne lenni.

A végső célja pedig az, hogy néhány éven belül a NASCAR-ban, vagy az IndyCarban róhassa a köröket.