Olyan sok csapat nevezett a Daytona 24-re, hogy egy tucatot el is kellett utasítani

Olyan sok csapat nevezett a Daytona 24-re, hogy egy tucatot el is kellett utasítani
credit: Cadillac Racing

Olyan sok csapat nevezett a Daytona 24-re, hogy egy tucatot el is kellett utasítani


Hatvan autóban maximalizálta a 2023-as Daytona 24 résztvevőinek létszámát az IMSA.

Ez kilenc GTP-autót, tíz LMP2-est, kilenc LMP3-ast, nyolc GTD Pro-t és huszonnégy GTD-t takar.

Idén még hatvanegyen vágtak neki a legendás, egynapos viadalnak. A csökkentésre a GTP-ben szereplő LMDh-gépek miatt volt szükség, mivel azok biztonsági okokból kicsivel nagyobb pitet igényelnek.

Ezzel szemben viszont az érdeklődés óriásinak bizonyult, amit jól példáz, hogy a versenyre a hírek szerint nem kevesebb, mint 72 nevezés érkezett.

Az IMSA-nak emiatt gondos mérlegelnie kellett, hogy végül kiket engednek a mezőnybe.

A hatvan kiválasztott közül ötvenhatan vállalták, hogy a Michelin Endurance Cup további három fordulóján (Sebring 12, Watkins Glen 6, Petit Le Mans) is elindulnak, míg negyvenöten a teljes szezonban pályára hajtanak.

Az elutasított csapatok számára sem veszett el azonban teljesen a remény, miután őket tartalékosi státuszba tették.

Az előzetes nevezési listát ide kattintva lehet megtekinteni, míg a végleges verziót a pilóták neveivel január elején ismertetik.

A 61. Daytona 24 január 28-án kapja meg a zöld zászlót.