A McLaren legújabb nagy fogása máris magára öltötte a csapat színeit

A McLaren legújabb nagy fogása máris magára öltötte a csapat színeit
credit: Penske Entertainment/Walt Kuhn



Novemberben vált hivatalossá, hogy Tony Kanaan kapja meg az Arrow McLaren negyedik autóját a 107. Indianapolis 500-on.

A csapat mindenképpen olyan versenyzőt akart a volán mögött látni, aki eléggé tapasztalt ahhoz, hogy a győzelemért harcoljon. Többek között ezzel az indokkal utasítottak vissza olyan pilótákat is, mint például Kyle Busch és Kyle Larson.

A futam idején már 48 esztendős Kanaan immár a huszonkettedik rajtjára készülhet az Indy 500-on. Eddig egyet tudott győzelemre váltani még 2013-ban, a KV Racing színeiben.

A veterán brazil a Chip Ganassi Racingtől igazolt át a wokingiak kötelékébe.

Előbbi gárdánál 2014-2017 között teljes szezont futott, majd az AJ Foyt Racinghez tett kitérőt követően 2021-ben tért vissza egy részidős program keretein belül.

Tavaly csak az 500-on indult, végül harmadikként célba érve.

A 2004-es IRL-bajnok a McLaren teljes szezonos triója, Pato O’Ward, Felix Rosenqvist és Alexander Rossi oldalán vághat neki a viadalnak.

Ennek örömére pedig máris magára öltötte a gárda egyenruháját, amit aztán annak rendje és módja szerint közzé is tett a közösségi médiában. A képet pedig új munkaadója boldogan osztotta tovább.