IndyCar: Armstrong oválokon is versenyezne, de nem rajta múlik a döntés

Néhány nappal ezelőtt jelentette be hivatalosan a Chip Ganassi Racing Marcus Armstrong leigazolását.
A négyszeres F2-es futamgyőztes a gárda 11-es számú Dallara-Hondáját fogja vezetni a 2023-as IndyCar-szezon épített és utcai pályás futamain.
Az új-zélandi újonc azonban több, európai szériákból érkező kollégájával ellentétben nem maga döntött a részidős program mellett.
„Idén nem fogok oválokon menni” – mondta Armstrong a Trackside Podcast vendégeként.
„Ha rajtam múlna, akkor ezen a pályatípuson is versenyeznék.”
Hasonlóképpen fogalmazott az IndyCar hivatalos oldalának adott interjújában is.
„Nagyon vonzódom az IndyCar oválpályás oldala iránt. Ez nyilvánvalóan különbözik attól, amit eddig csináltam, így a nulláról indulva kell megtanulnom, de nagyon szeretném kipróbálni.
Idén ez nincs benne a pakliban, ha viszont én dönthetnék, akkor a teljes szezont bevállalnám. Az Indy 500 annyira ikonikus! Szóval igen, szeretnék oválokon is versenyezni.”
A csonka debütáló idényének több oka is van.
Az első természetesen a limitált szponzorációs háttér, emellett pedig a CGR eleve tapasztalt oválpilótát szeretne ültetni a volán mögé.
A pohár azonban félig tele van Armstrongnak, aki így maximálisan arra koncentrálhat, hogy a számára ismerős pályatípusokon akklimatizálódjon vadonatúj szériájához.
Ebben nagy segítségére lesznek csapattársai, Alex Palou, a szintén Marcusnak keresztelt Ericsson, valamint honfitársa, egyben példaképe, Scott Dixon is.
Utóbbi hatszoros bajnok kapcsán a 22 esztendős ifjonc megosztott egy sztorit is.
„Körülbelül 15 ével ezelőtt [Dixon] egy jótékonysági eseményt tartott Christchurchben. Én is ott voltam és vásároltam egy aláírt sisakrostélyt, amin rajta volt a Target logója is. Ez még mindig megvan! Nem tudom, hogy Scott miként fog reagálni erre, amikor elmondom neki, de szerintem eléggé vicces.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough