Megható videóval üzent elhunyt édesapjának Ty Gibbs

Megható videóval üzent elhunyt édesapjának Ty Gibbs
credit: credit: Jared C. Tilton/Getty/NASCAR Media



Hihetetlen, de már egy teljes hónap eltelt a NASCAR szezonzáró hétvégéje óta.

A november elején rendezett finálé szombati napján Ty Gibbs magasba emelhette az Xfinity Series 2022-es bajnokának járó trófeát.

Azóta pedig már az is hivatalossá vált, hogy 2023-ban teljes szezont fog futni a Cup Seriesben, méghozzá a Joe Gibbs Racing 54-es számú Chevyjének volánja mögött.

A 20 éves tehetséget azonban első NASCAR-titulusa örökre édesapja halálára fogja emlékeztetni.



A cím bebiztosítását követően néhány órával, teljesen váratlanul, álmában elhunyt Coy Gibbs, aki egyben a JGR társtulajdonosa is volt.

A tragédia hónapfordulóján Ty egy rövid, de annál meghatóbb videóval emlékezett meg néhai apukájáról.

„Szeretlek apa” – írta Instagramon.

„Isten megáldott veled az életemben. Hálás vagyok minden másodpercért, amit veled tölthettem. Köszönöm, hogy szerettél és minden helyzetben mellettem álltál. Izgatottam várom, hogy újra találkozzunk.”

A közismerten mélyen vallásos Ty sorai mellett feltüntette János 3:16-os evangéliumát is, ami így hangzik:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Coy Gibbs halálának okát mindeddig nem hozták nyilvánosságra, Ty pedig a NASCAR múlt heti évzáró bankettjét megelőzeőn arra kérte a riportereket, hogy ne tegyenek fel kérdéseket számára a történtek kapcsán.

A fiatal pilóta a közösségi médiát tekintve eddig csak az Instagramra tért vissza ezzel az egy videóval.

Néhány nappal ezelőtt viszont szinte az összes korábbi posztját törölte.








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy