Penske aranyérmes, Verstappen az év versenyzője, Vettel életműdíjat kapott az Autosport Awardson

Penske Perfect. Ez a kifejezés maximálisan összefoglalja Roger Penske munkásságát, aki sosem elégedett meg kevesebbel a tökéletességnél.
Hozzáállása pedig tükröződik az életművén is.
Az Indianapolis Motor Speedway, valamint az IndyCar tulajdonosaként is jegyzett üzletember csapata, a Team Penske minden szériában a csúcsra tudott jutni, ahol csak tiszteletét tette.
Eddig összesen hatszor értek fel az IndyCar trónjára, háromszor húzták be a NASCAR Cup, valamint a Supercars bajnoki címét. Emellett egyaránt két titulussal büszkélkedhetnek az IMSA-ban és az Xfinity Seriesben is. A megboldogult CART-ban pedig nem kevesebb, mint kilencszer emelhették magasba a szezon legjobbjának járó trófeát.
Az Indianapolis 500-at rekordszámú tizennyolcszor zárta az élen Penske-autó, míg a Daytona 500-on háromszor diadalmaskodtak.
Idén ráadásul sikerült olyasmit végrehajtaniuk, amit előttük még egyetlen csapatnak sem a motorsport történetében: egyazon szezonban lettek az IndyCar és a NASCAR Cup bajnokai Will Power, illetve Joey Logano révén.
Penske érdemei előtt vasárnap éjjel Londonban, az évente megrendezésre kerülő, rangos Autosport Awardson hajtottak fejet.
A gála során a Kapitány átvehette a tavaly alapított Autósport Aranyérmét, amelynek első díjazottja nem más volt, mint a Ferrari legendás csapatfőnöke és az FIA későbbi elnöke, Jean Todt.
Ezzel a sportág iránt végsőkig elkötelezett, kimagaslóan eredményes embereket honorálják, akiknek öröksége hatással lesz a következő generációkra is.
A standing ovation for Roger Penske ?#AutosportAwards #Autosport #IndyCar pic.twitter.com/JfGInMyhmr
— Autosport (@autosport) December 4, 2022
Penske-t nem más konferálta fel, mint a háromszoros Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart:
„Nem jut eszembe senki más a világ motorsportjában, aki annyit tett volna, mint Roger Penske. Megváltoztatta a sportágat az Amerikai Egyesült Államokban. Az amerikaiak természetesen tudják, hogy a teljesítménye csodálatos. Nekünk, európaiaknak ő a tökéletes példa arra, hogy miként kell dolgoznunk a jövőben. Nincs ennél az embernél jobb példakép, amit elért az egyszerűen leírhatatlan.”
A 85 éves legendát álló ovációval fogadták a gála vendégei.
„Visszatértem ide, az Egyesült Királyságba, ahol hatvan évvel ezelőtt, Brands Hatchen minden elkezdődött” – mondta Penske.
„Sikereket értünk el, utána pedig megvettük az első műhelyünket Poole-ban. A UK segített abban, hogy elindíthattuk a versenyzéssel kapcsolatos üzleti tevékenységünket is.
Idén pedig már egyszerre nyertük meg az IndyCart és a NASCAR-t is, ami fantasztikus.”
A rajongói szavazás, valamint szakértő zsűri által eldöntött Autosports Awards további díjazottjai között szerepelt Max Verstappen, aki zsinórban második éve mondhatja magát az év nemzetközi autóversenyzőjének.
Az év autója a Red Bull Racing RB18-asa lett, míg 2022 legobb újoncának Csou Kuan-jüt választották.
A legjobb brit versenyző címét Lewis Hamilton vihette haza, a visszavonult Sebastian Vettelt pedig életműdíjjal honorálták.
A legjobb pillanatnak George Russell São Paulo-i Nagydíjon aratott győzelmét szavazták meg.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough