Szívfacsaró: “Ő volt a legjobb barátom ezen a világon” – 3 nappal édesapja váratlan halála után aratta karrierje eddigi legnagyobb győzelmét Tyler Erb

“Ő volt a legjobb barátom ezen a világon” – 3 nappal édesapja váratlan halála után aratta karrierje eddigi legnagyobb győzelmét Tyler Erb
Erb és édesanyja a győzelem után (credit: FloRacing)



Hihetetlen lelkierőről tett tanúbizonyságot Tyler Erb.

A 25 éves texasi versenyző a hatodik helyről kezdhette meg a St. Louis-i America’s Center Dome-ban rendezett Gateway Dirt Nationals super late model kategóriájának főfutamát.

A vezetést öt körrel a leintés előtt vette át egy hármas csatát követően, innentől fogva pedig már esze ágában sem volt kiengedni kezei közül az első helyet.

Sikere révén nem csak a trófeát, de a 30.000 dolláros csekket is zsebre vághatta, ami eddigi pályafutása legnagyobb pénzdíjának felel meg.

Győzelme csak még inkább felértékelődött, amikor a leintés után adott interjújában elárulta, hogy szeretett édesapja december elsején, egy nappal a verseny edzéseinek kezdete előtt váratlanul elhunyt.



“Jó érzés volt kimenni a pályára és a sz*rt is kivezetni ebből a járgányból” – nyilatkozta a megrendült Erb, aki többek között az édesanyjával együtt ünnepelt a victory lane-en.

“Az egész családom és mindenki, aki közel áll hozzánk végignézte.

Az apukám volt a legjobb barátom ezen a világon…. Szerdán szívrohamot kapott és elhunyt.

Nagyon sajnálom az összes barátomat. Nem mondtam nekik semmit, mivel ez nagyon nehéz nekem, ezért bocsánatot szeretnék kérni tőlük. Sok minden kavarog most bennem, próbálom magamban tartani…

Úgy döntöttem, jobb, ha itt maradunk és támogatom az anyukámat [aki a csapatának társtulajdonosa]. Teljes szívemből szeretem őt.

Ez a legrosszabb hír, amit valaha csak kaphattam, de megpróbáltam félretenni az autóban és versenyezni. Megcsináltuk. Szerintem apu segített nekünk fentről.”








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy