Hamlin reméli, hogy 2024-ben is visszatérhet a Joe Gibbs Racinghez

Denny Hamlin helye jelenleg 2023 végéig van bebiztosítva a Joe Gibbs Racingnél.
Ráadásul nem csak a háromszoros Daytona 500 győztes saját szerződése fog jövő év végén lejárni, hanem hűséges szponzoráé, a FedEx-é is.
A jövője kapcsán számos pletyka röppent fel az elmúlt hetek során.
Hallani lehetett arról, hogy saját gárdája, a 23XI Racing kötelékében szeretné teljesíteni versenyzői karrierje utolsó éveit, legalábbis abban az esetben, ha sikerülne egy harmadik charterre is szert tenniük.
Emellett viszont olyan spekulációk is napvilágot láttak, miszerint a következő idény lehet az utolsó, amit a volán mögött tölt el, utána pedig már teljes mértékben a csapattulajdonosi szerepére fókuszál.
A NASCAR évzáró bankettjén azonban Hamlin kijelentette, hogy egyik sem fedi a valóságot.
„Mindig is a JGR-nél akartam befejezni a pályafutásom” – nyilatkozta sajtótájékoztatóján.
„Optimista vagyok, hogy ez is lesz a helyzet.”
A most 42 esztendős pilóta 2005-ös debütálása óta megszakítás nélkül szolgálja Gibbs edző alakulatát. Eddigi tizennyolc szezonja alatt 48 győzelmet aratott, legjobb összetettbeli eredményének pedig a 2010-es második helye számít.
Csapattulajdonosként 2021 óta van jelen, amikor is Michael Jordannel közösen elindított a 23XI-t.
Azóta számos alkalommal panaszkodott már arról, mennyire megviseli fizikálisan és mentálisan is az, hogy egyszerre két lovat kell megülnie. Azt viszont igyekszik leszögezni, hogy mindez nem fogja felgyorsítani a visszavonulását.
„El fog jönni az az idő, amikor a tulajdonosi teendők nagyobb figyelmet követelnek majd tőlem, mint a versenyzés. Az erre vonatkozó elhatározást viszont én magam fogom meghozni, amikor szükségét látom. Azt viszont nem hiszem, hogy a tulajdonosi lét előbbre hozná a nyugdíjazásom.
A sisakom szögre akasztása teljes mértékben ettől független döntés lesz, nem fog közrejátszani benne az, hogy épp hol tartunk majd a csapattal.”


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough