Egy fekete gipsz bizonyítja, miért volt rossz ötlet b*szakodni Dale Earnhardttal

Egy fekete kötés bizonyítja, miért volt rossz ötlet b*szakodni Dale Earnhardttal



Dale Earnhardt, vagyis a ‘Megfélemlítő’ igazi keményfiú volt nem csak a pályán, de azon kívül is.

Erről hosszasan tudnának beszélni egykori ellenfelei és munkatársai, akiknek olykor szó szerint fájdalmas élményben volt részük ha nem úgy viselkedetek, ahogyan azt a néhai hétszeres NASCAR-bajnok elvárta.

Ebből kiindulva el lehet képzelni, hogy mi várt arra, aki konkrétan illegális vadászatra adta a fejét Earnhardt birtokán.

A sztori kedvéért 1990-ig kell visszautaznunk az időben.

Ebben a szezonban kaparintotta meg emberünk a negyedik Cup-titulusát, az évzáró banketten pedig egy fekete gipsszel a jobb kezén jelent meg.

Amikor ennek okáról kérdezték, Earnhardt eleinte nevetgélve csak egy kisebb balesetre fogta sérülését.



Hamarosan viszont kiderült, hogy valójában teljesen más állt a háttérben.

“Volt akkoriban egy srác, aki apu birtokán dolgozott” – elevenítette fel a történteket a legenda fia, Dale Earnhardt Jr. saját podcastjében, a Dale Jr. Downloadban.

“Munka közben pedig meglátott néhány szarvast. A nap végén elment egy bárba iszogatni és pár tucat sör elfogyasztása után fogta az egyik haverját és visszatértek a farmra vadászni.

Átugrottak a kerítésen és lövöldözni kezdtek az állatokra. Apu épp kint sétált és meghallotta a durrogást, majd látta, amint az egyik szarvas ijedtében belefut egy elektromos vezetékbe, majd összeesik.”

Több sem kellett Earnhardtank.

Miután kivárta, hogy a két ittas férfi előbukkanjon a fák közül, rögtön rárontott arra, amelyiknél a fegyver volt.

“Apu ráugrott a srácra és eltörte a kezét az arcán” – magyarázta a híres gipszkötés valódi okát Junior.

És hogy miért próbálta a sajtónak balesetre fogni?



“Nem akarta, hogy az emberek tudomást szerezzenek a szarvasairól, mert volt néhány igazán nagy példánya.”

A pletykák azonban beindultak és végül Earnhardtnak nem maradt más választása, mint beismerni a dolgot.

“Ha sarokba szorítanak, vagy bármi módon is olyan helyzetbe kerülök, amikor már nincs más választásom, akkor igen, erőszakos tudok lenni” – nyilatkozta pár nappal az omiózus bankett után a dél-karolinai The News Journalnak.

“Amikor megtudtam, hogy pont az a fickó vadászik az állataimra, aki pont nekem dolgozik…. Nos, gondoskodtam róla.”







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy