IndyCar: A Ferrari ex-akadémistája lesz Jimmie Johnson (egyik) utódja a Chip Ganassi Racingnél

IndyCar: A Ferrari ex-akadémistája lesz Jimmie Johnson (egyik) utódja a Chip Ganassi Racingnél
credit: FIA Formula 2



Részben pont került a hónapok óta tartó találgatások végére, miután lehullt a lepel a Chip Ganassi Racing negyedik versenyzőjének kilétéről.

A NASCAR-ba csapattulajdonosként és részidős pilótaként egyaránt visszatérő Jimmie Johnson által hátrahagyott Dallara-Honda egyik pilótája nem más lesz, mint Marcus Armstrong.

A CGR szupersztárjához, Scott Dixonhoz hasonlóan új-zélandi ifjonc az IndyCar épített és utcai pályás futamain fog lehetőséget kapni a volán mögött.

Az autó azonban már nem a 48-as számot fogja viselni, hanem a 11-est.

A 22 éves Armstrong az elmúlt három szezont a Formula 2-ben teljesítette három különböző csapat színeiben.

Ezidő alatt nyolcszor zárt a dobogón, ebből négyszer annak legmagasabb fokán, a tavalyi év végéig pedig a Ferrari akadémiájának is tagja volt.

Arról egyelőre még nem született döntés, hogy ki fogja megkapni a gépet az idény öt oválos fordulóján.

A CGR másik három autójában nem történik változás.

A 10-es gazdája jövőre még az időközben a McLaren F1-es tartalékosává avanzsált Alex Palou lesz, a 9-esben továbbra is Dixon fogja róni a köröket, míg a 8-ast Marcus Ericsson terelgeti.

Érdekesség, hogy Armstrong egy időben a Juncos Hollinger Racingnek vezető Callum Ilott szobatársa volt, míg a 2020-as F2 szezonban az RLL Racing-es Christian Lundgaard csapattársaként jegyezték az ART-nél.

Példaképe és legnagyobb hőse pedig nem más, mint maga Dixon.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy