Indy 500-as ülését elvesztette ugyan, egy NASCAR-szerződést viszont sikerült összehoznia Sage Karamnak

Indy 500-as ülését elvesztette ugyan, egy NASCAR-szerződést viszont sikerült összehoznia Sage Karamnak
credit:Penske Entertainment/James Black



Egy pillanatig sem rejtette véka alá Sage Karam, hogy hidegzuhanyként érte a Dreyer & Reinbold Racing döntése, miszerint jövőre már Stefan Wilsont ültetik a 24-es autóba az Indy 500-on.

A pennsylvaniai versenyző ezen csapat színeiben debütált a legendás viadalon még 2014-ben, 2016 óta pedig megszakítás nélkül ő vezette az ominózus számú Dallara-Chevyt.

A DRR pilótacseréje mögött minden kétséget kizáróan szponzorációs okok álltak.

Karam azonban nem adta fel és lázasan dolgozott azon, hogy legalább a NASCAR-karrierjét folytathassa.



A nemzeti másodosztályt képező Xfinity Seriesben tavaly debütált a Jordan Anderson Racing színeiben, míg idén már két különböző gárdával teljesített részidős programot az Our Motorsports és az Alpha Prime Racing képében.

Eddigi legjobb eredményét utóbbi alakulat kötelékében érte el augusztusban Daytonán, amikor az ötödikként intették le.



Immár pedig hivatalosnak tekinthető, hogy az APR-rel való kapcsolata 2023-ban is folytatódik.

A csapat bejelentette, hogy Karamot jövőre is indítani fogják újfent részmunkaidősként.

Első bevetésére március 18-án, az Atlanta Motor Speedwayen fog sor kerülni.

Versenyeinek pontos számát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a pilóta elmondása szerint azonban 17 rajt már szinte biztosnak tűnik, de nem zárható ki akár 20-22 sem.








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy