IndyCar: Autót cserél Lundgaard és Harvey, rezeg a léc a brit alatt

IndyCar: Autót cserél Lundgaard és Harvey, rezeg a léc a brit alatt
credit: Penske Entertainment/Chris Jones



A Rahal Letterman Lanigan Racing hivatalosan bejelentette, hogy jövőre helyet cserél Christian Lundgaaard és Jack Harvey.

Ennek értelmében a dánt 2023-ban már a 45-ös számú, Hy-Vee által szponzorált Dallara-Hondában kell keresni, míg brit kollégája a 30-as autót fogja vezetni.

Utóbbit várhatóan több különböző márka pénzeli majd, amelyeket a későbbiekben neveznek meg.

Az RLL Racing tájékoztatása szerint folyamatosan keresik a módokat arra, hogy tovább növeljék a teljesítényüket, aminek ez a változás az egyik lépése.

„Kötelezettséget vállaltunk a versenyzőink, a csapatunk tagjai, valamint a szponzoraink felé, hogy a lehető legmagasabb szinten fogunk teljesíteni” – áll a gárda hivatalos közleményében.

„A 2022-es szezon nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, de már tettünk lépéseket annak érdekében, hogy ezen javítsunk. Az egyik ezek közül, hogy leszereződtettük Stefano Sordót technikai igazgatónak, aki teljesen új látásmódot hoz. Úgy érezzük a legutóbbi, pilótafelállást érintő döntésünk szintén pozitív hatással lesz Jackre, Christianre és teljes egészében nézve a csapatunkra is.”

Az RLLR flottáját tekintve idén a legmagasabban a 15-ös autót terelgető Graham Rahal zárt, aki kilencszer végzett a top 10-ben, ebből kétszer a legjobb 5-ben, végül a tizenegyedikként befejezve az évet.

Lundgaard hétszer zárt a a felsőházban, júliusban, az IMS roadján pedig egyenesen felállhatott a dobogó második fokára. Összetettben a tizennegyedik lett, egyúttal pedig bezsebelte az év újonca címet is.

Harveynak azonban csak egyszer, Nashville-ben sikerült bejutnia a tíz közé, akkor is a tizedik pozícióban. Bár a texasi futamot agyrázkódás miatt ki kellett hagynia, ez azonban nem szépít a későbbi teljesítményén, ami csak a bajnokság huszonkettedik helyére lett elég.

Ez a produkciója vezetett odáig, hogy elveszit a Hy-Vee által támogatott ülést, miután a hírek szerint pont a bolthálózat kérése volt a csere, mondván Lundgaarddal a volán mögött nagyobb eslyt látnak a jó helyezésekre.

Harvey kapcsán az elmúlt hetekben több pletyka is napvilágot látott. Közéjük tartozik az is, hogy az RLLR maximum a következő idény feléig ad neki haladékot a javulásra. Ha akkorra sem teljesít a várakozásoknak megfelelően, akkor már a nyár folyamán búcsút vehetnek tőle.

Jelen fejlemények tükrében azek a híresztelések nem is tűnnek annyira légből kapottnak.