Räikkönen utódjaként, vagy Floyd Mayweatherrel debütálhat a Daytona 500-on Helio Castroneves

Räikkönen utódjaként, vagy Floyd Mayweatherrel debütálhat a Daytona 500-on Helio Castroneves
credit:Penske Entertainment/Joe Skibinski

Räikkönen utódjaként, vagy Floyd Mayweatherrel debütálhat a Daytona 500-on Helio Castroneves


Helio Castroneves bő két évtizeden át szolgálta a Team Penske-t, aminek során három Indy 500 győzelemmel, valamint egy IMSA bajnoki címmel gyarapította a csapat statisztikáit.

A Kapitány viszont egy dologról hallani sem akart: a brazil NASCAR debütálásáról.

“Huszonegy évig vezettem Rogernek, de sosem engedte, hogy Cup-autóba üljek” – nyilatkozta a népszerű veterán még év elején a SiriusXM NASCAR Radio ‘On Track’ című műsorában.

“Rendszeresen felhoztam a témát, de persze nem folyamatosan. Mindig vártam vele egy-két évet. Nemet mondott, én pedig pár év múlva újra rákérdeztem, mondván ‘Mi a helyzet most ezzel a Cup-dologgal? Talán részt vehetnék egy teszten’. Végül elege lett és közölte velem: ‘Soha nem fogom megengedni neked’. Ekkor le is mondtam róla.”

Castroneves tavaly átigazolt a Meyer Shank Racinghez, akikkel behúzta negyedik Indianapolis 500-át, majd idén januárban a Daytona 24-et is megnyerte velük.

A gárda nem áll útjába a NASCAR-törekvéseinek sem, most pedig úgy tűnik, reális esélye is lehet a nagy bemutatkozásra.

Helio tavasszal kötött egy fogadást az SRX Series vezérigazgatójával, Don Hawkkal.

Ennek értelmében az üzletember közölte, ha sikerül a 47 éves pilótának megnyernie egy futamot a szériában, akkor elintéz neki egy NASCAR-ülést.

Castroneves ezt június 18-án, a pensacolai Five Flags Speedwayen rendezett szezonnyitón véghez is vitte, Hawk pedig igyekszik tartani magát ígéretéhez.

Hawk – aki az SRX-ben is szeretné viszontlátni Heliót jövőre is – az elmúlt hónapokban keményen dolgozott az ügyön, a Sports Buseiness Journal értesülései szerint pedig vannak is előrelépések.

A rendkívül megbízható sportgazdasági magazin úgy tudja, hogy Castroneves számára két csapat lehet opció a Floyd Mayweather nevéhez fűződő The Money Team Racing és a Trackhouse Racing képében.

Utóbbi gárdát illetően Justin Marks már korábban elmondta, hogy nagyon szívesen látná a veterán klasszist a PROJECT91 keretein belül.

A nemzetközi sztárpilótákat megcélzó program idén augusztusban startolt el Watkins Glenen, Kimi Räikkönennel a 91-es Chevy volánja mögött.

A csapat egyébként a jövőben is számol vele, a végső döntést azonban maga finn még nem hozta meg.