NASCAR: „Be vagyok rúgva” 10 éves Keselowski totál elázott interjúja – És máig imádjuk!

Amikor a NASCAR-bajnok részegen adott interjút – És ezt máig imádjuk



2012. november 18-án Brad Keselowski felért a NASCAR Cup csúcsára.

Az akkoriban még a Team Penske-nek vezető pilóta a 15. helyen ért célba a szezonzáró, homesteadi futamon, ami a playoff akkori, pontozáson alapuló rendszere révén elegendő lett számára a bajnoki címhez.

A leintés után pedig a méltán boldog michigani olyan ünneplést rendezett, amit azóta is emleget a sportág közössége.

Keselowski szponzora a Miller Lite volt.

A márka reklámcélból egy óriási söröspoharat vitt a pályára, ami az univerzum törvényeinek engedelmeskedve villámgyorsan tele is lett a folyékony arannyal.

A újdonsült bajnok stílszerű módon hatalmasakat kortyolt belőle, végül a NASCAR valaha volt egyik legikonikusabbá vált jelenetét prezentálva.

Emberünk eleve ritkán iszik alkoholt, ezen tény pedig a futam utáni dehidatációval párosulva meg is hozta eredményét.

A helyszíni, televíziós interjú során Keselowski már szemmel láthatóan illuminált állapotban volt.

Széles vigyorral ki is jelentette, hogy egy kicsit be van rúgva, ennek ellenére folyamatosan iszogatott, közben Winston Churchillt idézett, majd szorgosan emelgette poharát a csapatának tagjaira.








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy