NASCAR: Hogyan dől el a rajtszámok sorsa? Itt a válasz!

Leparkol a NASCAR ikonikus rajtszáma – De hogyan dől el, hogy ki milyen jelöléssel versenyez?
credit: Jared C. Tilton/Getty/NASCAR Media



A Joe GIbbs Racing kedden este hivatalosan bejelentette, hogy Ty Gibbs jövőre már a csapat teljes szezonos versenyzője lesz a NASCAR Cupban.

A friss Xfinity-bajnok Kyle Busch helyét veszi át, a várakozásokkal ellentétben azonban az általa vezetett Toyota már nem a 18-as számot fogja viselni, hanem az 54-est.

A gárda nem ejtett szót a változás okairól, így több lehetséges forgatókönyv is állhat a döntés mögött.

Az egyik az lehet, hogy Gibbs már a nemzeti másodosztály csúcsára is az 54-essel ért fel, a legtöbben pedig máris ezzel kötik őt össze. Ennek révén kvázi úgy összenőhet a számmal, mint például Jimmie Johnson a 48-assal, Jeff Gordon a 24-essel, Denny Hamlin a 11-essel, vagy épp pont Busch a 18-assal.

Érdekesség viszont, hogy Ty az ARCA-ban maga is a 18-ast terelgette, sőt, nemrég elhunyt édesapja, Coy Gibbs is ezzel a számmal versenyzett 2003-ban a Busch (ma: Xfinity) Seriesben.



Mindettől függetlenül viszont erről a jelölésről még jó ideig Busch fog a rajongók eszébe jutni, aki 2008-tól egészen az idei szezon végéig vezetett vele 54 futamgyőzelmet és két bajnoki címet hozva a JGR-nek.

Emellett olyan véleményeket is lehet hallani, hogy Ty-nak direkt nem adták oda a 18-ast, ami a JGR legelső NASCAR-ban nevezett rajtszáma volt még 1992-ben, Dale Jarrettel a volán mögött.

Ebből adódóan a 18-asra úgy tekintenek, mint Gibbsék „eredeti” jelölése, így nem akartak ezzel extra célpontot festeni a fiatal pilóta hátára, akinek már eleve nagyon rossz a megítélése az elmúlt hónapokban a pályán művelt balhéi miatt, pluszban még ott a tény, hogy maga Joe Gibbs a nagyapja.

(Emlékezzünk csak arra, hogy mekkora negatív felhangja volt annak is, amikor Richard Childress szintén az unokájának, Austin Dillonnak adta Dale Earnhardt Sr. 3-asát.)

Egy biztos, azzal, hogy a #18 2023-ban nem lesz a mezőnyben olyasmi történik, amire még sosem volt példa a Cup 1949 óta íródó történetében.

Mindezidáig ugyanis egyetlen szezon sem telt a 18-as autó jelenléte nélkül.

Az eddigi utolsó olyan idény, amikor ez a szám nem volt full munkaidős az 1991-es volt.

Azóta ráadásul csak egyetlen egy futamon, az 1994-es North Wilkesboro-i Tyson Holly Farmson maradt parkolópályán, miután Jarrett nem tudta kvalifikálni magát.

A 18-as eddig összesen 1572 versenyen vett részt, amelyek során 80 győzelmet aratott. Ebből magasan a legtöbbet Busch hozta 54-gyel, míg Bobby Labonte 21-et, Jarrett 2-t, Marvin Burke pedig 1-et tudott nyerni.

Visszatérve az 54-esre, ironikus módon ezt a jelölés pont a jövő évtől már a Richard Childress Racinghez igazoló Busch révén landolt a JGR-nél.

A Nationwide-ban 2012-ben indította először saját csapatának, a Kyle Busch Motorsportsnak színeiben ezt a számot, magán az autón pedig bátyjával, Kurt Buschsal osztozott a Monster Energy támogatásával.

Az energiaitalosok amúgy Ty kiemelt szponzorai is, de arról még nem történt hivatalos bejelentés, hogy a Cup-szintlépésében mennyire fognak szerepet vállalni.

Na, de térjünk vissza az 54-esre.

A 2012-es idényben mindössze csak egyetlen győzelmet arattak, azt is Kurt prezentálta Richmondon.

Kyle pedig kénytelen lett lenyelni a békát, hogy nyeretlenül zárt.

A sikertelenség nagy szerepet játszott abban, hogy 2013-ban visszatért a JGR másodosztályú programjába is, magával víve az 54-est és a Monstert.

Végezetül pedig, ha már ennyit statisztikáztunk adja magát a kérdés, hogy a NASCAR-ban mi alapján osztják ki az autók jelöléseit?

Itt nem úgy működik a rendszer, mint például a Forma-1-ben, ahol a versenyzők saját számaikat viszik magukkal átigazolás esetén.

A NASCAR-ban a számokat maga a szervezet birtokolja, amelyek licenceit évente adják ki, vagy újítják meg a csapatokkal. Ezt minden gárdának külön kérvényeznie kell.

Ebből adódóan – a charterekkel ellentétben – nem is cserélgethetik egymás között.

Példának okáért jelenleg terítéken van, hogy a Petty GMS Motorsports társtulajdonosaként/versenyzőjeként jövőre visszatérő Jimmie Johnson megkaphatja a 48-ast, amivel teljes eddigi, 2001-2020-ig tartó karrierjét végigversenyezte hét bajnoki címet hozva a Hendrick Motorsportsnak.

A szám jelenleg is az HMS-nél van Alex Bowman Chevyjén.

Ha Hendrickék úgy döntenek, hogy odaadják Johnsonnak, akkor először ezt a NASCAR felé kell jelezniük, amely aztán döntést hoz arról, hogy a licencjogot a Petty GMS-re ruházzák-e át.

A válasz persze minden valószínűség szerint igen lenne, hiszen hivatalos út ide, vagy oda, a NASCAR mindig is előnyben részesítette a sporttörténeti jelentőségű csapat/szám/pilóta kombókat.

Egy gárda ugyanakkor abban az esetben is igényt tarthat egy általuk fontosnak tartott számra, ha azt nem indítják a szezonban.

Így tett a Richard Childress Racing is, amely Earnhardt Sr. 2001-es halála után csak 2014-ben küldött pályára újra versenygépet 3-as jelöléssel (mint fentebb már említésre került Dillonnal).

Annak érdekében viszont, hogy az üresjárat idején is maguknál tudják ezt a számot, évi 4000 dolláros „bérleti díjat” kellett fizetniük a NASCAR-nak.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy