“Remélem vigyáznak rá” – Dale Jr. nagyon aggódik Ty Gibbsért

“Remélem vigyáznak rá” – Dale Jr. nagyon aggódik Ty Gibbsért
credit: Meg Oliphant/Getty/NASCAR Media



Mindössze egy hét leforgása alatt Ty Gibbs olyan érzelmi hullámvasutat élt meg, amit kívülállóként még elképzelni is lehetetlen.

Október 29-én, Martinsville-en egy csapásra a NASCAR leggyűlöltebb embere lett, miután az Xfinity Series futamának végén egyszerűen kiütötte saját csapattársát. Brandon Jones ezzel nem csak a győzelemnek, de egyben a playoff-fináléban való részvételnek is búcsút inthetett.

Gibbs manővere ráadásul abból a szempontból is visszás volt, hogy ő már másodikként befutva is a bajnoki döntőben tudhatta magát.

A 20 éves pilóta nem csak a rajongók, de a szervezet komplett paddockjának közellensége lett, amit csak tetézett, hogy a verseny után adott interjúja során a közönség fújolására csak annyit reagált, hogy Jézust is gyűlölték.

Csapatának, a Joe Gibbs Racingnek következő napjai azzal teltek, hogy megpróbálták helyrehozni a Ty által okozott károkat a szponzorok, valamint a Toyota előtt, amelyek finoman szólva sem voltak lenyűgözve a martinsville-i események láttán.

Ezen “béketárgyalások” vezetője a fiatal versenyző édesapja, egyben a JGR társtulajdonosa és operatív igazgatója, Coy Gibbs volt.

A szakember emellett tulajdon fiával is igyekezett tudatni, hogy komoly problémákat okozott a gárdának, a sajtónak pedig elmondta, házon belül is szankcionálni fogják őt.



A phoenixi finálé előtti médianapon Ty teljes megbánást tanúsított, amit azonban sem a rajongók, sem pedig a versenyzőtársai nem hittek el.

A mindent eldöntő futamot végül megnyerte, aminek révén ő lett az Xfinity 2022-es bajnoka. Sikerét viszont a helyszíni közönség ismét fújolással és füttykoncerttel fogadta, a közösségi médiában pedig még konkrét imakörök is alakultak annak érdekében, hogy az autója bukjon meg a technikai ellenőrzésen.

Mikor ez nem történt meg, a szurkolók egy része abba kapaszkodott, hogy Ty-t utol fogja érni a karma.

Nem sejtették, hogy alig fél nappal később eddigi élete legnagyobb tragédiájával fog szembesülni.

Édesapja, akivel még együtt ünnepelte a címét, éjszaka, álmában elhunyt.

Ezzel Ty a világ tetejéről a pokol legmélyebb bugyraiba zuhant mindössze néhány óra leforgása alatt.

A történteket hallva pedig a kritikusok jelentős része rögtön megbánta, hogy nem sokkal korábban milyen hangnemet ütöttek meg a fiatal pilótával kapcsolatban.

Közéjük tartozik Dale Earnhardt Jr. is, aki szintén nyíltan nehezményezte Gibbs viselkedését.



A NASCAR Hírességek Csarnokába is beválaszotott versenyző sejti, hogy min mehet most át ifjú kollégája, lévén bő húsz évvel ezelőtt ő is tragikus hirtelenséggel vesztette el apját.

Dale Earnhardt Sr. a 2001-es Daytona 500 utolsó körében szenvedett halálos balesetet, fia pedig saját bevallása szerint azóta sem heverte ki teljesen és minden valószínűség szerint soha nem is fogja.

Nagy sikerű podcastjében, a Dale Jr. Downloadban úgy fogalmazott, biztos abban, hogy a váratlan haláleset sorsdöntő fordulópontot képez Ty életében. Ebből adódóan pedig ő minden múltbéli hibáját elfelejti és ugyanerre biztat mindenki mást is.

“Én is megkaptam ezt a fehér lapot, amikor elvesztettem az apámat. Nem érdekel, hogy mit mond, hogyan beszél, milyen szavakat használ, vagy mit csinál a pályán. Nem fogom kritizálni és ítélkezni felette.

Szomorú vagy, gyászolsz, miközben azt látod, hogy körülötted minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Azt akarod, hogy a világ is álljon le, de ez nyilván nem történik meg. Ez a legnehezebb része.

Amikor elvesztesz valakit, akkor a családtagjaid, barátaid ott vannak, támoganak, ha kell egy beszélgetéssel, egy öleléssel, vagy csak egy közös sírással.

Nekem az is nagyon sokat segített, hogy olyan emberek kerestek meg, akik nem voltak benne ebben a belső körömben, mint például Bobby Labonte, Dale Jarrett, Mike Helton és még sokan mások. Folyamatosan azt kérdezgették, jól vagyok-e, szükségem van-e a társaságukra a versenypályán és hasonlók.”

Coy 49 évesen – alig egy hónappal az 50. születésnapja előtt – ment el, akárcsak 2019-ben Joe Gibbs másik fia, a neurológiai betegség következtében elhunyt J.D.

Ezen tény már önmagában megijesztette Juniort, hiszen apját szintén ennyi idősen érte a halál, ő maga pedig nemrég töltötte be a 48-at.

“Őszintén szólva keményen érintett. Az elmúlt napokban csak azonba járt az eszem, hogy egyidősek vagyunk…Ilyen, amikor a valóság arcon csap így 50 körül.”

A legjobban viszont Ty-t félti.

“Nagyon aggódom miatta. Nem egyszerű ennyire fiatalon elveszíteni az édesapádat. Ráadásul a figyelem középpontjában volt az egész szezonban a pályán történt incidensei miatt, most pedig már bajnokként is. Mindez hatalmas érzelmi megterhelés.

Azon töprengek, hogy vajon keményen viselkedtem vele? Hol van most Ty? Mit csinál ebben a pillanatban és ki van vele? Milyen állapotban van? Remélem nagyon vigyáznak rá.”









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy