Felborulva és falnak kenődve nyerte meg első versenyét az NHRA legújabb hölgypilótája [VIDEÓ]

Múlt vasárnap rendezték az NHRA szezonzáró fordulóját Pomonán.
Az amerikai drag-szakág csúcsszervezetének négy kiemelt kategóriájából kettőben is női bajnokot avattak. A Pro Stockban Erica Enders ötödik titulusát ünnepelhette, míg a legmagasabban jegyzett Top Fuel mezőnyében immár második alkalommal diadalmaskodott Brittany Force.
Magán az Auto Club NHRA Finals nevű versenyen a kétkereűek között, a Pro Stock Motorcycle mezőnyében is hölgy győzött Angie Smith személyében. Ő összetettben a harmadikként fejezte be az idényt.
A legnagyobb látványosságot ráadásul szintén egy női pilóta szolgáltatta.
Taylor Vetter a másodosztályt képező Top Alcohol dragsterek mezőnyében mindhárom előfutamát megnyerte és magabiztosan jutott be a döntőbe, ahol Joey Severance-szal kellett megmérkőznie.
A 26 éves újonc végül 247.25 mph/-val (397.9 km/h) utasította mag a mögé az ötödik bajnoki címét egy nappal korábban bebiztosított ellenfelét, megszerezve ezzel karrierje első, országos győzelmét.
Ez már önmagában véve hatalmas teljesítmény, ahogyan viszont Vetter végrehajtotta csak hab lett azon a bizonyos tortán.
Taylor dragstere menet közben megbokrosodott, majd keresztbe állt, végül pedig oldalára fordulva konkrétan felcsúszott a falra.
Szerencsére a versenyzőnek haja szála sem görbült és boldogan emelhette a magasba karrierje első Wallyját, avagy az NHRA alapítójáról, Wally Parksról elnevezett trófeát.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough