Kyle Larson 15 év után először hagyja ki az USA egyik legnagyobb versenyét

Kyle Larson 15 év után először hagyja ki az USA egyik legnagyobb versenyét
credit: Jared C. Tilton/Getty/NASCAR Media
Kyle Larson 15 év után először hagyja ki az USA egyik legnagyobb versenyét


Immár tényként kezelhető, hogy Kyle Larson valóban nem fog részt venni a midget-szakág legrangosabb versenyének számító Chili Bowlon.

A legendás viadalra minden év januárjában több százan adják be nevezésüket, a kvalifikációs futamok pedig napokon át zajlanak.

Olyan ismert nevek mérették már meg magukat itt, mint Chase Briscoe, JJ Yeley, Alex Bowman, Ricky Stenhouse Jr., Ryan Newman, Conor Daly, Santino Ferrucci, vagy épp a tavaly bemutatkozott – sajnálatos módon végül csúnya balesettel rögön búcszúzott – Chase Elliiott.

Christopher Bellnek viszont háromszor, Tony Stewartnak és Larsonnak pedig egyaránt kétszer sikerült győzelmet eddig aratnia itt.

Utóbbi kaliforniai már 2008 óta – tehát 15 éves korától – állandó résztvevője a CB-nek, de nyerni először csak 2020-ban tudott.

Hogy milyen sokat is jelentett számára ez a siker, azt a közvetlen utána tett nyilatkoztata mutatja meg leginkább:

„Úgy érzem, mindjárt összeesek! Bocsánat NASCAR, bocsánat Daytona, de ez a legnagyobb kibszott verseny, amit valaha megnyertem. Már kb. az életem felét azzal töltöttem, hogy minden egyes évben megpróbáltam itt győzni. Most végre sikerült, hogy bassza meg!”

Larson egy évvel később ismét behúzta a főfutamot, idén viszont már csak a hatodikként zárt.

A nyár folyamán azonban a 30 éves pilóta elhintette, hogy nagy valószínűséggel 2023-ban nem fog indulni a CB-n.

A hír valódi sokként hatott a rajongók körében, figyelembe véve, hogy Larson mekkora rajongója ennek a rendezvénynek.

Az ok viszont prózai: a pénz.

A Chili Bowl a szakág legnagyobb eseménye, díjazása viszont már köszönőviszonyban sincs ezzel.

A hasonlóan kiemelt versenynek számító, late modelek számára kiírt Prairie Dirt Classic legjobbja 50.000 dollárt kap, a sprint carok ékköveinek számító Knoxville Nationals győzelme 150.000-et ér, a Kings Royalé pedig 175.000-et.

És a Chili Bowlon aratott diadal? Nos, kemény 10.000-et.

Ezzel szemben viszont a nevezési költségek emelkednek, aminek révén még a jó eredményt elérő csapatok is veszteségesen távoznak a versenynek otthont adó Tulsa Expo Centerből.

Larson pedig úgy érzi, hogy az alacsony díjazás nem csak a résztvevőknek, de egyben magának a Chili Bowl presztizsének is árt.

„Eljutottam arra a pontra, amikor már azt akarom látni, hogy a pénzdíjak drasztikus megnőnek” – nyilatkozta júliusban az Always Race Daynek.

„Ha ez nem változik, akkor nem fogok indulni jövőre és szerintem sok más versenyző is így érez.”

A pletykák szerint a vonakodók között szerepel Bell is, de az ő végső döntése egyelőre még nem ismert.

Larson azonban úgy fest, már végképp elhatározta magát.

Hivatalosan beadta ugyanis a nevezését a Chili Bowllal egy időben, január 7-15.-e között rendezendő super late model viadalra, a Wild West Shootoutra.



A 2021-es NASCAR Cup bajnok azonban nem csak tüntet az alacsony pénzdíjak miatt, hanem cselekszik is.

Mivel úgy véli, hogy a versenyek honorálása a Chili Bowl mellett a dirt-pályákon is hagy kivetnivalót maga után, idén a saját kezébe vette a dolgokat.

Sógorával, az immár négyszeres World of Outlaws bajnok Brad Sweettel közösen megalapította a High Limit Sprint Car Series nevű sprint car bajnokságot.

A széria bő 23.000 dollárt fizet a futamok győzteseinek, a kiemelt fordulókon pedig egyenesen 50.000 lesz a legjobb jutalma.

A majdani bajnok markát további 120.000 dollár fogja ütni.

Az ehhez szükséges anyagi hátteret a regionális versenyekre szakosodott stream-szolgáltató, a FloRacing révén teremthetik elő, amely a komplett idény közvetítési jogát megvásárolta.

Idén nyáron már két bemutatófutamot is rendeztek, az éles szezon pedig 2023-ban startol el tizenkét fordulóval.