Logano úgy lett idén bajnok, ahogyan még senki más a NASCAR történetében

Joey Logano vasárnap, a Phoenix Racewayen megkaparintotta karrierje második bajnoki címét a NASCAR királykategóriájában.
A 32 éves pilóta ezzel többszörösen is történelmet írt.
Már magát a mindent eldöntő playoff-finálét is igazán stílusosan nyerte meg.
A 312 körös versenytávból 187-et töltött az élen, ami százalékos arányban 59.9%-nak felel meg. Ekkora dominanciára a bajnoki döntőn korábban még sosem volt példa a formátum 2014-es bevezetése óta.
Emellett a Team Penske lett az első olyan csapat, amelynek sikerült egyazon szezonban elfoglalni a Cup Series, valamint az IndyCar trónját is. Utóbbi fegyvertényt szeptember 11-én, Will Power révén hajtották végre.
Van azonban még egy érdekesség, ami egyenesen NASCAR-történeti jelentőségű.
A szervezet 1949-es debütálása óta ugyanis nem kevesebb, mint 74 szezont kellett várni arra, hogy egy olyan autó húzza be a csapatbajnoki címet, aminek száma megegyezik az adott év utolsó két számjegyével.
Logano 22-es Fordja bevette 2022-t.
KAPCSOLÓDÓ: Történelmet írva lett a NASCAR Cup 2022-es bajnoka Joey Logano és a Team Penske

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough