Ty Gibbs édesapjának utolsó nyilatkozata: „Nagyon büszke vagyok a fiamra”

Ty Gibbs édesapjának utolsó nyilatkozata: “Nagyon büszke vagyok a fiamra”
Ty a szüleivel, Coy és Heather Gibbsszel a november 5-ei bajnoki címe utáni hivatalos fotózáson (credit:Meg Oliphant/Getty/NASCAR Media)



Alig négy év leforgása alatt már második gyermekét kénytelen gyászolni Joe Gibbs.

2019 februárjában J.D. Gibbs vesztette életét neurológiai betegség következtében, most pedig öccse távozott az égi versenypályákra.

A korábbi amerikai focista, autóversenyző, majd a Joe Gibbs Racing társtulajdonosaként és operatív igazgatójaként ismert Coy Gibbset november 6-án, álmában érte a halál.

Testvéréhez hasonlóan ő is 49 esztendős volt.

A tragédia órákkal azután következett be, hogy fia, Ty megszerezte a NASCAR Xfinity Series bajnoki címét.

A diadalt Coy együtt ünnepelte vele, majd a futamot követő sajtótájékoztatón is részt vett, semmi jelét nem mutatva annak, hogy egészségügyi problémái lennének.

A Gibbs-család elmúlt egy hete valódi hullámvasút volt.

Az október 29-ei, martinsville-i futam végén Ty szándékosan kiütötte csapattársát, Brandon Jonest, aki így nem csak a győzelmet, de a playoff-finálét is elbukta.

Nem ez volt a 20 éves versenyző első véleményes manővere idén, a kaput viszont ez tette be végképp a rajongóknál, amit tetézett, hogy a leintés után az őt ért támadások kapcsán egyenesen Jézushoz hasonlította magát.

Ty egy csapásra a NASCAR leggyűlöltebb emberévé vált, amit jól példáz, hogy a közönség még a bajnoki címét is fülsiketítő fújolással és füttykoncerttel fogadta.

A hírek szerint ráadásul a szponzorai sem voltak elégedettek a viselkedésével, ahogyan a Toyota is zúgolódott a színfalak mögött.

A titulus abszolút dominanciával történt elhúdítása után azonban édesapja nem győzte őt méltatni, miközben még senki sem sejtette, hogy ez az utolsó nyilvános megjelenése.

„Nagyon büszke vagyok rá, apaként mindig is mögötte álltam” – mondta Coy bajnoki döntő utáni sajtókonferencián.

Határozottan szívbemarkoló, amikor kemény dolgokon kell keresztül menned. Az viszont még szívszaggatóbb, amikor a saját fiadról van szó. Engem már nem tör meg, ha [személy szerint] velem történik ilyesmi, öreg vagyok már ehhez és nem is érdekel.

Együtt versenyzek Chrisszel [Gayle, Ty crew chiefje] már körülbelül 23 éves korunktól, szóvan egy örökkévalóság óta ismerem őt. Nagyon sok dolgon átmentünk együtt az életünk során.

Azt viszont nagyon nehéz szülőként végignézni, hogy a gyereked szenved, miközben tudja, hogy ő maga szúrta el.

Az, hogy a mai versenyen láthattam az elszántságát, a képességeit, rendkívül büszkévé tett nem csak engem, de a feleségemet is.

Kizárta a külvilágot és csak tövig nyomta a gázpedált, elvégezte a munkát
.
Mindketten nagyon büszkék vagyunk rá.”



KAPCSOLÓDÓ: Tragikus hirtelenséggel elhunyt Ty Gibbs édesapja, egyben a Joe Gibbs Racing társtulajdonosa, Coy Gibbs