Egy tudományos sztárvlogger megmagyarázta Chastain manőverét

Egy tudományos sztárvlogger megmagyarázta Chastain manőverét



Amikor már azt hittük, hogy a Ross Chastain mánia elérte a tetőpontot, rögtön jön egy újabb fejlemény a sztoriban.

A NASCAR Cup október 30-ai, martinsville-i futamán bemutatott gamer-manőverére ugyanis nem csak az autóversenyzés szerelmesei figyeltek fel világszerte.

A biokémikus, tudományos kommunikátor, író, előadó, vállalkozó és sztárvlogger Hank Greent annyira lenyűgözte a Trackhouse Racing pilótájának manővere, hogy képtelen volt szó nélkül elmenni mellette.

Ebből adódóan a több, mint 7 millió követővel és közel 510 millió lájkkal rendelkező TikTok-profilján közzé is tett róla egy videót, amiben úgy magyarázta el a falfutás lényegét, hogy azt egy 5 éves is megértse.

A poszt Chastain nyilatkozatával indul, amelyen a versenyző elárulta, hogy ő maga nem érti a ‘Hail Melon’ fizikáját.

Green viszont nagyon is tisztában van vele és ezt boldogan meg is osztotta.

Magyarázata szerint kétféleképpen lehet gyorsabban végigmenni a pályán a többi autónál: nagyobb sebességgel, vagy az alsó ívet követve.

Utóbbi esetében a táv rövidebb, ugyanakkor ezt választva vissza kell venni a tempóból, máskülönben a jármű a falban végzi.



Ezzel szemben ott van a külső ív, ami hosszabb ugyan, de Green szerint itt már tövig lehet nyomni a gázt ügyet sem vetve a tapadásra, mivel már nem kell attól félni, hogy kicsúszik és belecsapódik a falba, hiszen eleve annak nyomulva halad.



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Larson: Chastain manőveréhez nem kell tehetség



@hankgreen1 #stitch with @jacksettleman23 I’ve watched that clip like 300 times. (posted by @paytmitch ♬ original sound – Hank Green






Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy