NASCAR: Ököllel kiütötte ellenfelét, megúszta büntetés nélkül, majd kiposztolta a világ legröhejesebb közleményét
Keményfiúként zárta a múlt hetet és közröhej tárgyaként lépdel a mostani vége felé Austin Hill.
A Richard Childress Racing versenyzője még szombaton, az Xfinity Series martinsville-i futama után egy olyan jobbegyenessel ütötte ki a pitlane-en Myatt Snidert, hogy oktatóvideóként használhatnák a boxnövendékeknek.
Hill azután dühödött be, hogy nem sikerült bejutnia a bajnoki döntő négyfős mezőnyébe.
A futam során több ellenfelével is ütközött, köztük a már említett Sniderrel.
A Jordan Anderson Racingnek vezető pilóta a leintés után odasétált hozzá, hogy állítása szerint „civilizált módon” beszéljék meg a történteket.
Pillanatokon belül azonban már a földön találta magát és csak a helyszínen tartózkodó csapattagoknak és NASCAR-tisztviselőknek volt köszönhető, hogy nem lett még ennél is komolyabb balhé.
„Az autómnál álltam, amikor odajött hozzám és elkezdte jártatni a száját” – nyilatkozta az eset kapcsán Hill a Foxnak.
„Figyelmeztettem, hogy menjen el. Eleve dühös voltam a playoff, valamint a pályán történt dolgok miatt. Ő azonban csak folytatta és folytatta, végül pedig kimondta azokat a szavakat, amik rohadtul felidegesítettek és megtörténtek a dolgok.”
A történtek másnapján a NASCAR ügyvezető igazgatója, Steve O’Donnell úgy nyilatkozott, hogy Hill cselekedete túlment minden határon.
Ennek ellenére végül az égvilágon semmiféle büntetést nem kapott.
One of our cameras appears to show Austin Hill punching Myatt Snider after Saturday’s Xfinity Series race. #NASCAR pic.twitter.com/ubF1aKM2wd
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) October 30, 2022
Battles on the track, battles off the track.
— Xfinity Racing (@XfinityRacing) October 29, 2022
Myatt Snider and Austin Hill get into it post-race. pic.twitter.com/eMKTCbxcTT
A dolog mindenesetre már feledésbe is merült volna – köszönhetően többek közt a Gibbs-balhénak és a Chastain-mániának -, a 28 éves versenyző azonban újra a középpontba juttatta magát.
A közösségi médiában szerdán este kiadott egy rövidke közleményt, ami így szólt:
„Sajnálatos, ami múlt hétvégén, Martinsville-en történt. Várom, hogy pénteken találkozzak Myattel és a NASCAR-ral, hogy átbeszéljük a helyzetet. Tanulni fogok belőle a továbbiakban.”
Ez így, önmagában teljesen rendben van.
Az internet népének körében azonban mégis közröhej tárgya lett a formai megjelenés miatt.
Hill ugyanis nem csak a szöveg körüli idézőjelet hagyta meg, de nemes egyszerűséggel az egészet screenshotként rakta ki és arra sem vette a fáradtságot, hogy legalább körbevágja.
A NASCAR-rajongók ezt látva rögtön arra a következtetésre jutottak, hogy a georgiai a csapat PR-osa által megírt közleményt fotózta ki, ráadásul ilyen amatőr módon.
Kollégája, Landon Cassill „instant klasszikusként” jellemezte, mások szerint pedig csak akkor lehetett volna még ennél is kínosabb a dolog, ha rajta hagyta volna a neki szóló utasítást is, mint pl. „Ezt tweeteld ki!”.
Hill persze nem hagyta magát:
„Csakhogy tisztázzuk. Teljes egészében én írtam azt, amit nemrég kiposztoltam és határozottam nem kértem bocsánatot Myattől. Folytassátok….5,4,3,2,1… A Twitter megint lángokban áll!”
Azt továbbra sem tudni, hogy mit mondott neki Snider, amitől ennyire berágott.
Néhány rajongó azonban máris kijelentette, hogy ő lenne az, aki a ringben le tudná győzni Jake Pault.
— Austin Hill (@_AustinHill) November 3, 2022
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough