Fernando Alonso odáig van Chastain manőveréért

Kyle Larson úgy nyilatkozott a NASCAR Cup múlt vasárnapi, martinsville-i befutója után, hogy Ross Chastain manővere rossz fényt vet a sportra.
A 2021-es bajnok véleménye szerint kollégája utolsó körben végrehajtott, vidójátékokat megszégyenítő falon futása – és ezzel új pályacsúcs beállítása – kiábrándító és tisztességtelen.
Chastain elképesztően látványos hajráját több más pilóta sem nézte jó szemmel a mezőnyben. Olyannyira nem, hogy egyenesen szabályváltoztatást sürgetnek miatta.
Károgók és ünneprontók ide, vagy oda, a valóság az, hogy a világ konkrétan megőrült a fizika szabályaival szinte már dacoló jelenetért.
Az ESPN legjobb sportpillanatokat számon top 10-es listáján rögtön az élre ugrott, hétfőn pedig nem volt olyan mainstream tévécsatorna, ami ne mutatta volna be.
A rajongók egyöntetűen imádják, beleértve a Forma-1 közösségét, amit Larson külön kiemelt, mondván ők fogják lesajnálni Chastain akciója miatt a legjobban a NASCAR-t.
Nos, nagyot tévedett.
A ‘Dinnyék urának’ mutatványát ugyanis még Fernando Alonso sem tudta szó nélkül hagyni – ráadásul pozitív értelemben.
„Ez a legjobb dolog a 2022-es motorsportban!” – lelkendezett Twitteren a spanyol szupersztár.
„Mindannyian csináltuk már ezt videójátékban a törés módot kikapcsolva. Sosem gondoltam volna, hogy a valóságban is megtörténhet.”
This is the best thing of 2022 in motor racing !
— Fernando Alonso (@alo_oficial) October 31, 2022
We all did this on video games with damage disable. Never thought this could become reality 👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻 https://t.co/UOsfyxox7E
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Ez a valóság? Az évezred befutóval jutott be a playoff-döntőbe Chastain!
>>>>>Larson kiábrándítónak tartja Chastain egy perc alatt legendássá vált befutóját
>>>>>Egy rajongói videó megmutatja, mennyire őrült is volt valójában Chastain gamer-manővere
>>>>>Kiderült, hogy totál felesleges volt Chastain őrült mutatványa

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough