Hamlin: Wallace hozott egy rossz döntést, amivel hónapok munkáját tette tönkre

Hamlin: Wallace hozott egy rossz döntést, amivel hónapok munkáját tette tönkre
credit: Sean Gardner/Getty/NASCAR Media



A NASCAR Cup Series homesteadi fordulójának kvalifikációja után szólalt meg először Denny Hamlin versenyzője, Bubba Wallace múlt vasárnapi balhéja kapcsán.

A 23XI Racing pilótája csak nézőként követheti a hétvége eseményeit, miután a NASCAR egyfutamos eltiltással díjazta Kyle Larson szándékos megtorpedózását a Las Vegas Motor Speedwayen.

Az incidenshez a Hendrick Motorsports sztárjának egy félresikerült előzési manővere vezetett, aminek hatására Wallace súrolta a falat.

Kettejük autója egy pillanatra sem érintkezett, az alabamai pedig gond nélkül folytatni tudta volna a futamot.

Ő azonban dühbe gurult és padlógázzal belerohant Larson 5-ös Chevyjének hátuljába, véget vetve nem csak a 2021-es bajnok, de egyben a saját, valamint a teljesen ártatlanul, rosszkor rossz helyen lévő toyotás márkatársa, Christopher Bell versenyének is.

Wallace ezután sem nyugodott és az autójából kiszállva átsétált a pályán, majd erőszakosan rárontott Larsonra.

Bár ámokfutása során több komoly szabálysértést is elkövetett, a NASCAR végül csak a baleset szándékos okozása miatt szankcionálta.

“Nyilvánvalóan nem elfogadható számunkra, ahogyan viselkedett és támogatjuk a NASCAR döntését” – nyilatkozta Homesteaden Hamlin.

“Nem festett jó képet a csapatunkról. Tanulni fog belőle és hiszem, ha egyszer hasonló helyzetbe kerül, akkor már másként fog viselkedni.

Határozottan frusztrált volt a pályán történt dolgok miatt, amit teljesen megértek, mert Larson rossz helyzetbe hozta őt. Szóval, megértem, miért volt mérges. Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy ez mit jelent összességében nézve. Elmagyaráztam neki, hogy nagyon rossz képet festett a csapatunkról, amikor átsétált a pálya belső részére a hátán a hatalmas McDonald’s logóval. Ő ezt tudomásul is vette.”

Hamlin azt sajnálja a legjobban, hogy tettével Wallace az elmúlt hónapok kemény munkáját tette semmissé a közvélemény szemében.

“Mindannyian csináltunk már olyan necces dolgokat a karrierünk során, amivel utána azonosítottak. A lényeg, hogy innen hogyan térünk vissza, ami viszont utána fog meghatározni… A szomorú az, hogy Nashville óta óriási előrelépéseket tett és most már állandó top 10-es sráccá vált.

Az emberek viszont nem arra fognak összpontosítani, hogy az év során mennyit javult versenyzőként, hanem csak ez az egy incidens lebeg a szemük előtt. Az a milliszekundum, ami alatt meghozott egy rossz döntést. Időbe fog telni számára, hogy megváltoztassa ezt a narratívát.”

Hamlin emellett azt is elárulta, hogy a NASCAR által kiszabott büntetésen túl maga a csapat is szankcionálta Wallace-t. Ennek részleteiben azonban nem ment bele.