„Leírhatatlanul szomorú voltam” – Bell igyekszik túllépni a Wallace miatti, kritikus kiesésén

“Leírhatatlanul szomorú voltam” – Bell igyekszik túllépni a Wallace miatti, kritikus kiesésén
credit: Chris Graythen/Getty/NASCAR Media



Mindössze egyfutamos eltiltással megúszta Bubba Wallace a NASCAR Cup múlt vasárnapi, vegasi futamán produkált őrjöngését, amivel nem csak Kyle Larsont sodorta közvetlen életveszélybe, de egyben Christopher Bell versenyének is idő előtt véget vetett.

Utóbbi pilóta ráadásul nem csak Wallace toyotás márkatársa, de még meccsben van a bajnoki címért is.

Kiesése következtében azonban a playoff utolsó helyére esett vissza, 23 ponttal a továbbjutást érő határvonal alá.

Egyúttal viszont minden valószínűség szerint ő mentette meg a súlyos sérüléstől – vagy még rosszabbtól – Larsont azzal, hogy autója pont eltérítette az 5-ös a Chevyt a fallal való, erőteljes csattanástól.

A történtek után Wallace kiadott egy sajtóközleményt, amiben Larsont és a Hendrick Motorsportsot leszámítva mindenkitől bocsánatot kért ámokfutása miatt.

Bell szerdán, egy virtuális médiaeseményen szólalt meg először a botrány kapcsán.

Ennek során elárulta, hogy Bubba személyesen is elnézést kért tőle már a verseny után, majd másnap mindenkitől a Toyota és a Joe Gibbs Racing (a 23XI Racing technikai és erőforrásbeli partnere) mítingjén is.



„Vasárnap egy géppel repültünk haza és már ott bocsánatot kért, majd a hétfői mítingen is szólt mindenkihez. Elnézést kért azért, ami történt és hogy ilyen szerencsétlen körülmények között kellett kiesnünk.”

A Joe Gibbs Racing pilótája nem rejtette véka alá, hogy beletelt pár napba, mire kiheverte az eseményeket.

„Most már jobban érzem magam, de hétfőn és kedden leírhatatlanul szomorú voltam. Szomorú és csalódott, mert jó eredményt érhettünk volna el Vegasban. Mindent megtettünk, amit kell ahhoz, hogy olyan pozícióba hozzuk magunkat, amivel a bajnoki címért versenyezhetünk Phoenixen.”

Azzal, hogy az incidens miatt a rájátszás utolsó, nyolcadik helyén van, Bell ismerős helyzetben találta magát.

A top 12-es szakasz charlotte-i fináléját szintén leghátulról kezdhette meg, de végül sikerült véghezvinnie a lehetetlennek tűnő küldetést és végül megszerezte a győzelmet, ezzel kvalifikálva magát a legjobb nyolc közé.

„Az előző felvonásból kiindulva még egyáltalán nem írtam le a bajnoki esélyeimet. Sokkal jobb pozícióban vagyunk, mint Texas, vagy akár Talladega után. Nem hiszem, hogy vége lenne, ugyanakkor nyilvánvalóvan sokkal nehezebb lett, mivel úgy fest, megint muszáj lesz nyernünk.”







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy